Baleset

2022.03.22. 14:58

Felvétel készült a berlini gázolóról a becsapódás előtt (videó)

Karneválozó tömegbe hajtott egy autó vasárnap reggel a dél-belgiumi Louviere városában, hatan meghaltak, több mint harmincan megsebesültek – közölte a város polgármestere, Jacques Gobert. Egy térfigyelő kamera rögzítette, amint az autó a vonuló emberek felé száguld. Az egyik gyanúsított korábban azzal hencegett, hogy autójával száguldozik, jogosítványát is bevonták egy időre gyorshajtás miatt.

Egész Belgiumot megrázta az a baleset, amely vasárnap hajnalban 5 óra környékén történt Vallóniában a Strépy-Bracquegnies nevű településen, egy fekete BMW ugyanis szándékosan egy karnevál résztvevői közé hajtott. A gázolásnak hat halálos áldozata van, köztük egy gyermek is, továbbá tízen súlyosan és 24-en könnyebben megsérültek, írja az Rtl.be. A tragédia napján a belga király, a miniszterelnök, valamint Vallónia miniszterelnöke és több miniszter is a helyszínre látogatott, Alexander De Croo kormányfő Twitter-bejegyzése alapján vasárnap az ünneplés napjából a dráma napjává változott az ország számára, hozzátéve, hogy együtt érez az áldozatok családjával és barátaival – írja a V4NA hírügynökség.

Egy ismeretlen személy eljuttatott az Rtl.be számára egy felvételt, melyet egy térfigyelő kamera készített és a gázoló fekete BMW látszik rajta, amint a békésen vonuló karneválozók felé száguld a rue des Canadiens nevű utcán, közvetlenül a becsapódás előtt. A felvételen jól látszik, hogy az autó olyan sebességgel halad, hogy csak a lámpái fénycsóvái látszanak.

A hatóságok két harminc éves fiatalembert vettek őrizetbe a gázolással kapcsolatban, az autót vezető Paolo F. és utasa, Nino N. unokatestvérek. Az Rtl.be értesülései szerint a sofőr, Paolo F. a száguldás és a gyors autók szerelmese, a lap tanúvallomásokra hivatkozza ízt írja, hogy a fiatalember 250-ről 400 lóerősre turbózta fel az autóját. Az Rtl.be arról is beszámolt, hogy Paolo F. vezetői engedélyét 2017-ben 24 napra bevonták gyorshajtás miatt, 2021 augusztusában pedig egy olyan képet tett fel a Facebookra, amelyen az látszik, hogy éppen 260 km/h sebességgel száguld.

Eddy Maillet rendőrkapitány elmondása alapján a két gyanúsított kihallgatását az előírások betartása mellett megkezdték, a 7sur7.be információi alapján egyelőre nem lehet megállapítani, hogy az autó a becsapódás előtt fékezett-e, ehhez további elemzések és a tanúk meghallgatása szükséges. A rendőrkapitány azt is elmondta, hogy az áldozatokat fel fogják boncolni, mivel semmit nem szeretnének a véletlenre bízni.

Borítókép: rendőr őrt áll a baleset helyszínénél a dél-belgiumi Strépy-Bracquegnies településen 2022. március 20-án (MTI/EPA/Julien Warnand)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!