Ökológia

2022.05.16. 07:12

Drámaian csökkentek a világ vizes élőhelyei

Az elmúlt 20 évben 4000 négyzetkilométernyi veszett el a világ árapályos vizes élőhelyeiből – mutatták ki az ausztráliai James Cook Egyetem kutatói.

A Science folyóiratban pénteken publikált kutatásban több mint 1 millió, 1999 és 2019 között készült műholdfelvételt elemeztek, hogy feltérképezzék a csökkenést. A hatalmas archívum elemzéséhez a gépi tanulás módszerét alkalmazták.

Nicholas Murray, a kutatás vezetője elmondta, hogy globálisan 13 700 négyzetkilométernyi árapályos vizes élőhely veszett el. Ugyanakkor természetvédelmi munkálatok révén 9700 négyzetkilométernyi területet tudtak visszahódítani, ami nagyobb részt ellensúlyozta a veszteséget.

Az elveszett és visszahódított vizes élőhelyek 27 százaléka „közvetlen emberi tevékenységekhez”, például a mezőgazdasági természetvédelemhez köthető, az összes többi változás pedig olyan közvetett tényezőknek tudható be, mint a part menti területek kiterjedt fejlesztése, valamint az éghajlatváltozással kapcsolatos folyamatok.

A kutatócsoport azt is megállapította, hogy a változások mintegy háromnegyede Ázsiában történt, ahol az emberi tevékenység a partvidékeken intenzívebb.

Murray szerint Európában, Afrikában, Amerikában és Óceániában az emberi tevékenység kisebb szerepet játszik az árapályos vizes élőhelyek elvesztésében, ott olyan közvetett tényezők okozzák a változásokat, mint a part menti területek átalakulása és a vízgyűjtők változása.

A tudós hozzátette: több mint egymilliárd ember él alacsonyan fekvő tengerparti területeken, és ezen ökoszisztémák egészségének megőrzése létfontosságú számukra és az egész emberiség számára.

Az árapályos vizes élőhelyek óriási jelentőségűek, mivel olyan előnyökkel járnak, mint a szén-dioxid tárolása és megkötése, a partok védelme és a halászat javítása

– mondta a szakértő.

A vizes élőhelyek változásának folyamatos nyomon követése, valamint a természetvédelmi programok kulcsfontosságúak lesznek ennek az egyedülálló ökoszisztémának a kezelésében – hangsúlyozta.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!