Kísérlet

2022.05.08. 11:04

Hamarabb szabadulhatnak a könyveket olvasó rabok Bolíviában

A túlzsúfolt bolíviai börtönökben büntetésüket töltő rabok egy új kezdeményezésnek köszönhetően kicsivel hamarabb szabadulhatnak, ha könyvet olvasnak.

A kísérlettel a bebörtönzöttek körében az olvasást akarják népszerűsíteni, és egyúttal azoknak is reményt akarnak nyújtani, akiknek ügyében még nem született ítélet, és a közismerten lassú bolíviai bírósági eljárások befejeződésére várnak.
   

A Könyvek a rácsok mögött elnevezésű állami program azzal kecsegteti az elítélteket, hogy napokkal vagy hetekkel korábban szabadulhatnak az eredetileg meghatározott időnél, ha olvasnak. Bolíviában nincs életfogytiglani vagy halálbüntetés, de a lassú bírósági procedúrák miatt az előzetes letartóztatás ideje akár több évig is elhúzódhat.
   

A programot 47 olyan börtönben indították el, ahol nincs keret a rabok oktatására, a társadalomba való visszavezetésére vagy szociális segítségnyújtásra - közölte az ország ombudsmani hivatala.
   

Eddig 865 elítélt vállalta, hogy részt vesz az olvasás- és íráskészéget fejlesztő programban. 

Az egyik elítélt, aki egy év alatt már nyolc könyvet olvasott el és négy olvasási tesztet is elvégzett, elmondta, hogy olyanok is vannak a börtönben, akik most tanulnak meg írni és olvasni.
   

A bebörtönzött bolíviaiaknak dolgozniuk kell a rácsok mögött, hogy élelmezésüket és a magas bírósági költségeket ki tudják fizetni.
   

A Human Rights Watch emberjogi szervezet szerint az ország börtöneiben régóta túlzsúfoltak és egészségtelenek a körülmények.
   

Az olvasás valamiféle menekülést is kínál a börtön falai közül - mondta el a La Paz-i Obrajes női börtön egyik rabja. "Olvasás közben kapcsolatba kerülök az egész világegyetemmel. Eltűnnek a falak és a rácsok" - tette hozzá.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!