Tudós fiatalok

2022.08.26. 18:40

A diákolimpiák történetének legtöbb érmét szerezték meg a magyar diákok

Jelentős sikerrel szerepeltek a magyar diákok a 2022. évi nemzetközi tudományos diákolimpiákon.

Évről-évre sikeresebbek vagyunk

Forrás: Shutterstock

A  Nemzetközi Csillagászati és Asztrofizikai Diákolimpiával befejeződött a 2022 augusztusában megrendezett nemzetközi diákolimpiai eseménysorozat, amely kiemelkedő eredményeket hozott Magyarország számára.

Magyarországot a Biológiai, a Csillagászati és Asztrofizikai, a Filozófiai, a Fizikai, a Földrajzi, az Informatikai, a Kémiai, a Matematikai és a Nyelvészeti Diákolimpián és nemzetközi tudományos versenyeken képviselték csapatok. 

A világ legrangosabb, középiskolásoknak szóló megmérettetésein a magyar versenyzők idén összesen két arany-, tizenöt ezüst- és huszonkét bronzérmet szereztek az egyéni versenyeken, teljesítményükért hárman dicséretben, három tanuló különdíjban részesült. Két nemzetközi csapatversenyen, pedig három ezüstérem született.

A diákok általában már jelenléti formában versenyezhettek, de a világjárvány még mindig éreztette hatását, így idén is volt olyan diákolimpia, ahol a szervezők az online lebonyolítás mellett döntöttek.

Az idei év minden eddiginél több eredményt és érmet hozott a diákolimpiák hazai történetében: az egyéni érmek száma 39-re növekedett és a COVID járványt közvetlenül megelőző évek eredményét is meghaladta.


Ezúton is gratulálunk a tanulóknak, a felkészítő tanáraiknak és a csapatvezetőknek az elért eredményekhez – írja a Belügyminisztérium a közleményében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!