Éghajlatváltozás

2022.08.28. 07:20

Felére csökkent a svájci gleccserek jégtömege 85 év alatt

A kutatók megállapították, hogy a jég mennyisége 1931 és 2016 között a felére csökkent, azóta pedig mindössze hat év alatt további 12 százalékkal zsugorodott a gleccserek tömege.

A túrázók a svájci Saas-Fee alpesi üdülőhely feletti Fee-gleccsert nézik 2022. július 30-án.

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice Coffrini

Az 1930-as évek eleje óta Svájc 1400 gleccsere már a felére olvadt, és a jég olvadása a globális felmelegedés közepette gyorsul - erről számolt be egy hétfőn közzétett új tanulmány.

A svájci műszaki egyetem, az ETH Zurich és a svájci Szövetségi Erdészeti, Hó- és Tájkutatási Intézet az eredményekhez részben a gleccsereken 1931 óta bekövetkezett domborzati változások elemzésével jutott.

A kutatók megállapították, hogy a jég mennyisége 1931 és 2016 között a felére csökkent. Azóta pedig - mindössze hat év alatt - a gleccserek mérete további 12 százalékkal zsugorodott.

Daniel Farinotti, a The Cryosphere című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány társszerzője kiemelte, hogy a gleccserolvadás felgyorsulásának mértékét azért fontos konkrétan meghatározni, mert abból le lehet szűrni, hogy a gleccserek hogyan reagálnak az éghajlatváltozásra.

Az Alpok gleccsereinek mintegy fele található Svájcban.

A kutatók a tanulmány elkészítésében helyszíni mérésekre, légi felvételekre és a hegycsúcsokról készült fotókra, köztük a két világháború között készült mintegy 22 ezer felvételre támaszkodtak.

Az elemzés szerint a gleccserek visszahúzódása nem egyforma ütemben zajlott. Az olvadás sebességét befolyásolta a tengerszint feletti magasság, a gleccsereken lévő törmelék mennyisége és a gleccser alsó végének, az úgynevezett "orrának" lapossága.

A tanulmány szerint két időszakban, az 1920-as és az 1980-as években a gleccserek tömegében szórványos növekedés is megfigyelhető volt, de ezt is beárnyékolta az olvadás általános tendenciája.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!