Fáraók titka

2022.09.29. 12:30

Rejtélyes képeket találtak Tutanhamon sírkamrájában

A szakértők a felfedezés alapján úgy vélik, a fáraó nyughelye egy olyan titkos átjárót rejthet, ami elvezethet a legendás egyiptomi királyné, Nofertiti sírjához.

Tutanhamon sírja

Forrás: Shutterstock

Tutanhamon sírját közel egy évszázada, 1922. november 4-én fedezték fel Howard Carter régész vezetésével. Azóta az egyetlen teljes épségben megmaradt fáraósírról azt gyanítják, hogy elvezethet mostohaanyja, Nofertiti nyughelyéhez, döntő bizonyítékokat azonban idáig nem sikerült felmutatni, noha a közelmúltban végzett kutatások érdekes eredményeket produkáltak − írja az IFL Science tudományos oldal.

2015-ben egy tanulmány keretében nagy felbontású képek készültek a sírkamráról, a felvételek alapján pedig úgy tűnt, a sírban rejtett ajtók lehetnek. Ezt az elméletet látszottak alátámasztani azok a sírbolt mennyezetén megfigyelt vonalak, amik alapján a kutatók úgy vélték, az egyik fal mögött rejtőző szoba valójában egy titkos folyosó lehet− írja az Origo.

A 2015-ös vizsgálatokat egy 2020-as kutatás követte, amely során talajradarral kutatták át Tutanhamon sírját.

Az eredmények szerint a sírkamrától néhány méterre egy korábban ismeretlen, folyosószerű teret sikerült azonosítani.

A felfedezés magyarázatot adhat arra, hogy Tutanhamon sírja miért számít viszonylag kicsinek a többi fáraó sírjához képest.

Famous,Bust,Of,Queen,Nefertiti,In,The,Egyptian,Museum,In
Nefertiti mellszobra
Forrás: Shutterstock

A legújabb eredmények szintén Tutanhamon sírját érintik, és akár elvezethetnek Nofertiti nyughelyéhez is. Kutatók egy csoportja úgynevezett kártusokat vizsgált. Ezek olyan keretek, amikben az ókori egyiptomiak képeket, illetve szövegeket rögzítettek. Tutanhamon kártusaiban utódja, Aj (uralkodói nevén Heperheperuré) látható, amint épp elődjét helyezi sírba.

Nicholas Reeves szerint azonban a kép egy másik alkotás átfestése, amelyen eredetileg Tutanhamon temette el Nofertitit.

Reeves úgy véli, Aj vonásai Tutanhamonéra, míg a múmiáé Nofertitijére emlékeztetnek, és halványan fel lehet fedezni a képen a korábbi fáraó nevét is.

Ha Reeves elmélete helyes, akkor Tutanhamon nyughelye csupán egy nagyobb sír része, amit eredetileg Nofertiti számára emeltek, és amelyet átalakítottak, hogy helyet adjon a fiatalon elhunyt uralkodó földi maradványainak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!