Újságíró lennél?

2022.09.23. 14:51

Újabb kurzust indít a Mediaworks Tehetséggondozó Programja

A sikeres első kurzus után idén is meghirdeti gyakorlatorientált tehetséggondozó programját a Mediaworks Hungary Zrt. A program során a résztvevők a magyar konzervatív sajtó kiemelkedő szereplőiből összeállított előadókkal és mentorokkal dolgozhatnak együtt.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A Mediaworks tehetséggondozó képzése kiállta a gyakorlat próbáját. A program Facebook-oldalának posztjai többek között azt is elárulják, milyen jó hangulatban folyt a közös munka, az a tény pedig szintén beszédes lehet, hogy a képzést sikeresen elvégzők közül összesen kilenc ifjú tehetséges növendék kapott állásajánlatot a cégtől, így az itt végzettek legtöbbje immár kolléga,

 

hiszen rájuk a Magyar Nemzet, az Origo, a Világgazdaság, a Nemzeti Sport és a Mediaworks Központi Online Szerkesztőség is örömmel számot tartott.

 

Aki tehát csatlakozik a tehetséggondozó programhoz, hogy a médiaismereteit gyarapítsa, s magát gyakorlott újságíróvá képezze, a program Facebook-oldaláról már jó előre pontosan feltérképezheti, mire számíthat, milyen ismeretekkel gazdagodhat, s hogyan szerezheti meg az első komoly publikációk egész életére kiható élményét.

Mutatjuk a részleteket!

Nos, ha valakit érdekel a média világa, szeret írni, de nincs még szerkesztőségi gyakorlata, publikációs rutinja, vagy netán az elméleti tudása már megvan, de a gyakorlati médiamunka még hiányzik, akkor a Mediaworks Tehetséggondozó Programja most őt is megszólíthatja!

A tehetséggondozóra felvett jelentkezők méltányos és versenyképes díjazásban részesülnek. Döntően a 22 és 30 év közötti, még a karrierjét építő korosztályt várják, de nincs meghatározott korhatár a jelentkezés során.

A Mediaworks Tehetséggondozó Programjára jelentkezhetnek

  1. alapszinten azok, akiket érdekel a média világa, de még nincs szerkesztőségi gyakorlatuk,
  2. illetve azok, akik már részt vesznek valamilyen egyetemi kommunikációs képzésben. Ebben az esetben a tehetséggondozáskor a gyakorlati médiamunka tapasztalatainak megosztása kerül előtérbe, az elméleti háttéranyagok megismertetésével szemben.

A szervezők döntően a társadalompolitikai és gazdasági érzékenységű fiatalok érdeklődését szeretnék felkelteni, azokét, akik kíváncsiak a politika és a gazdaság nagy rendszereinek működésére, s nem idegen tőlük az adatalapú újságírás, valamint a társadalmi-gazdasági tényfeltárás gondolata.

Itt megtanulhatják, hogy milyen politikai motivációk és gazdasági szükségletek mozgatják körülöttünk a hatalmi struktúrákat, s milyen hálózatok rezdüléseire érzékenyen lehet megérteni a társadalmi és pénzügyi változások mélyebb összefüggéseit.

A Mediaworks Tehetséggondozó Programja valóban a tehetség egyéni kibontakoztatására figyel, így hát az arra érdemeseknek lehetőségük lesz a rovatok szerinti és a platformok szerinti specifikációra is.

A program támogatja az egyéni multimédiás, rádiós és tévés aktivitásokat is – híven ahhoz, hogy a képzés Magyarország legnagyobb kiadóvállalatának hátterére hagyatkozhat.

Jelentkezési feltételek

  • Már folyamatban lévő, a diploma megszerzéséhez közeledő egyetemi képzés vagy egyetemi diploma.
  • Önéletrajz.
  • A haladó szintű tehetséggondozásra jelentkezőktől publikációs lista, az alapszintre jelentkezőktől egy legfeljebb 3000 karakteres, aktuális belpolitikai témában születő véleménycikk.
  • Motivációs levél, amelyben szerepel egy legfeljebb kétperces motivációs videó, amelyben a jelentkezés okát kell ismertetnie a jelentkezőnek. A videóanyagot egy zárt YouTube-csatornára kell feltölteni. (A zárt Youtube-csatornára feltöltött anyagot a jelentkező kezeli, azt nem veszik át adatkezelésre, hanem csak a döntést előkészítő háttéranyagnak tekintik. A felvételi eljárás végén a videó természetesen bármikor törölhető.)
  • A magas szintű nyelvismeret előnyt jelent a programban.

A válogatás két körben történik: a beküldött írásos anyagok alapján a kiválasztottaknak még egy írásos felvételi teszten és egy felvételi interjún is részt kell venniük. Csak ezek után kaphatják meg az ajánlatot a szerződés aláírására.

A jelentkezés határideje: 2022. október 15.

A jelentkezést és az esetleges kérdéseket erre a címre kell elküldeni: [email protected].

További információ a program közösségi oldalán, a leggyakoribb kérdések és a rájuk adott válaszok pedig ide kattintva érhetők el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!