Támogatás

2021.09.06. 17:30

34 millió forintot kapnak a kórházi gyermekosztályok a vadászoktól

A jótékonysági vadászatot 2013 óta tartják meg, 2019-től országos kiterjesztésben.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere elmondta, hogy több mint 34 millióval támogatja a vadásztársadalom a megyei kórházak gyermekosztályait az Országos Jótékonysági Vadászat adománygyűjtési akció eredményeként.

Kásler Miklós kiemelte, hogy a magyar vadászok összetartó közösséget alkotnak, a már hagyománnyá vált adománygyűjtéssel pedig az egészségügyet támogatják. A legutóbbi jótékonysági vadászatot 2020 decemberében tartották.

Fejes László, az Országos Jótékonysági Vadászat Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a gyermekkórházakat és a gyermekosztályokat hiánypótló orvosi eszközök beszerzésével segítik az adott intézmények igényeihez igazodva.

A jótékonysági vadászatok keretében eddig összesen 108 millió forinttal segítették új orvosi eszközök beszerzését, amelyek mintegy 40 ezer gyermek gyógyulásához járultak hozzá.

Az ügyvezető úgy fogalmazott, hogy adományozni, beteg embereken segíteni és rászorulóknak kezet nyújtani keresztény érték, amelyet a vadásztársadalom ismer és gyakorol, ezáltal pedig példát és irányt is mutat. Mint mondta, feladatuknak tekintik, hogy a közjót szolgálják. Az elmúlt évben megalapították a Gróf Széchenyi Zsigmond Emlékérmet is, amellyel a társadalmi munkában végzett karitatív munkát ismerik el.

Kiss B. Zoltán, a Felső-Tisza Vidéki Vadgazdák Szövetségének elnöke továbbá arra hívta fel a figyelmet, hogy szeptember 25-én nyílik a fővárosban a vadászati világkiállítás, amelyet másnap Vásárosnaményban lehet megtekinteni. Ehhez kapcsolódóan Vásárosnaményban szeptember 26-tól három héten át kulturális és szakmai rendezvényekkel várják a közönséget. A határon túlról érkező gyermekeket díjmentesen fogadják a programokon.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!