holland módra

2018.02.15. 17:51

Aki nem tiltakozik, szervdonor lesz

A hágai parlament felsőháza szűk többséggel hagyta jóvá kedden a kérdéses jogszabályt, amelyet az alsóházban tavaly egyetlen szavazatkülönbséggel fogadtak el.

A jövőben minden állampolgár automatikusan szervdonor lesz Hollandiában egy kedden elfogadott törvénymódosítás értelmében, hacsak kifejezetten nem tiltakozik ez ellen.

A hágai parlament felsőháza szűk többséggel hagyta jóvá kedden a kérdéses jogszabályt, amelyet az alsóházban tavaly egyetlen szavazatkülönbséggel fogadtak el.

A törvénymódosítást kezdeményező Pia Dijkstra liberális képviselő elmondta:

„Az új rendszer keretében az állampolgároknak ki fognak küldeni egy levelet, amelyre válaszolva közölhetik ellenvetésüket, ennek hiányában azonban mindenki automatikusan bekerül a szervadományozók adatbázisába. Ez utólag bármikor módosítható lesz.”

A módosítás 2020 júliusában lép életbe, nagyszabású tájékoztatási kampányt követően.

Hollandiában eddig külön fel kellett iratkozni a szervdonorok listájára, és helyi sajtóhírek szerint ezt mindössze a lakosság 40 százaléka tette meg.

Az erről nem rendelkező emberek esetében pedig tízből közel hét esetben nem járultak hozzá a rokonok az elhunyt szerveinek átültetéséhez.

Címkék#donor

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!