mellékhatás

2018.12.04. 20:17

Az anya kozmetikumai befolyásolják a pubertáskor kezdetét

Egy új, hosszú távon végzett tanulmány szerint nem mindegy, hogy a nők milyen krémet, dezodorokat használnak a terhesség alatt.

Forrás: Shutterstock

Azok a kozmetikumok, amelyeket a nők a várandósságuk idején használnak, befolyásolhatják gyermekük pubertáskorának kezdetét egy új, hosszú távon végzett tanulmány szerint.

A kutatás összefüggést talált a dietil-ftalát és a triklozán nevű anyag, valamint a lánygyerekek korai pubertáskora között.

Kim Harley, a Kaliforniai Egyetem kutatója és munkatársai a Human Reproduction című szakfolyóiratban mutatták be eredményeiket.

A lányok pubertáskora néhány évtizede egyre korábban kezdődik. A pubertáskor korai kezdete nemcsak a pszichés problémák lehetőségét, hanem a mell- és petefészekrák hosszan tartó kockázatát is növeli – mondta Harley.

Az amerikai tudósok eredményei egy 1999-ben kezdődött kutatáson alapulnak. A tanulmány a növényvédő-szerek várandósokra és utódaikra gyakorolt hatását vizsgálta elsősorban a mezőgazdaságban dolgozó nőkön.

Emellett a ftalátok, parabének és fenolok hosszú távú hatását is vizsgálták. Ezekről úgy sejtik, hogy befolyásolják elsősorban a nők hormonrendszerét.

A tudósok minden résztvevő várandós nőtől két vizeletmintát vettek, majd a született 338 gyerektől is 9 éves korukban. A következő négy évben a gyerekeknél teszttel vizsgálták a pubertáskor kezdetét.

Az eredmények szerint ha az anyák szervezetében sok monoetil-ftalát, a dietil-ftalát egyik előanyaga található, akkor lányaik szeméremszőrzetének kialakulása átlagosan hat hónappal korábban kezdődik. Az anyák vizeletében tapasztalt túl magas triklozán-koncentráció pedig összefüggésbe hozható azzal, hogy lányaik első menstruációja mintegy öt hónappal korábban kezdődött.

Összefüggést találtak a gyerekek szervezetének terheltsége és a pubertás kezdete között is: a lányok vizeletében jelentkező magas metilparabén-koncentráció a mellmirigyek korai kifejlődésével és az első menstruáció korai jelentkezésével jár együtt. Ugyanilyen összefüggést találtak a propil-parabének magas szintje és a szeméremszőrzet megjelenése között. Ezen anyagok nagy mennyiségű jelenléte a szervezetben a fejlődés 4-7 hónapos előretolódását eredményezi.

A fiúknál csak a propil-parabén esetében találtak jelentős összefüggéseket: ezen anyag magas koncentrációja a nemi szervek korai érésével jár együtt.

A fenolok közé tartozó triklozánt és a parabéneket a kozmetikumokban és testápoló szerekben a mikroorganizmusok ellen és tartósítószerként alkalmazzák. A dietil-ftalát az illatanyagokat fixálja.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/Olimpik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!