Fotó: vchal / Shutterstock.com

Leállítanák az egész világon a genetikai módosítást a tudósok egy időre

A globális moratórium addig lenne életben, amíg a nemzetek nem fogalmaznak meg nemzetközi irányelveket arról, miként használható a génszerkesztés technológiája – írták a kommentárban.

A genetikailag megváltoztatott gyermekeket eredményező emberi petesejtek, spermák vagy embriók génszerkesztésének globális tilalmára szólított fel egy nemzetközi tudóscsoport a Nature című brit tudományos folyóiratban közzétett cikkében az után, hogy egy kínai tudós ősszel bejelentette az első génszerkesztett ikerpár megszületését a világon.

Ho Csian-kuj, a sencseni Dél-Kínai Egyetem kutatója novemberben jelentette be egy olyan ikerpár születését, akiknek a CRISPR-cas9 elevezésű „molekuláris ollóval” megváltoztatta a génállományát, hogy a babák ne kaphassák el a HIV-vírust, mivel apjuk fertőzött volt.

A bejelentés az egész világon nagy felháborodást váltott ki, a kutatók kockázatosnak és etikátlannak nevezték a kutató eljárását.

Hét ország 18 tudósa, köztük a Harvard egyetem, az MIT kutatói a tekintélyes tudományos folyóiratban átmeneti, mintegy öt évre szóló moratóriumot sürgettek, hogy időt adjanak a kérdés tudományos, technikai, társadalmi és etikai vonatkozásainak alapos megvitatására.

„A genetikai módosítás bevezetése a jövő generációjába maradandó és valószínűleg káros hatást jelenthet a fajokra” – hívták fel a figyelmet.

A kínai egészségügyi hatóság február végén közzétett irányelveiben szintén nagy kockázatú kategóriába sorolta a génszerkesztést, a génátvitelt és a génszabályozást a és a kínai egészségügyi minisztérium irányítása alá helyezte.

A nemzetközi vita lezárultával az egyes országok maguk dönthetnék el, mit engednek meg a reprodukciós célú génszerkesztés terén.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Illegális szemétlerakás
Hulladékmentesítési pályázatot írt ki a kormány egyetemistáknak
Kérje számon az ENSZ! / 24 perce
Előrelépést remél az ukrajnai kisebbségi jogok ügyében Szijjártó Péter
Az ukrán miniszterelnök-helyettes márciusban Magyarországra látogat.
Gyász
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk BÁLINT LÁSZLÓ ny.r.alezredes temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy Bortnyák Eleonóra 2020. 02. 10-én életének 72-ik évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása az egri Barátok templomában (Kossuth L. u. 14.) 2020. 02. 22-én 11 órakor lesz. Kérjük a megemlékezésre csak egy szál virágot hozzanak magukkal. A gyászoló család
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk KÓS LAJOSNÉ sz. Molnár Rózsika Temetésén megjelentek, és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk hogy BARÓCSI JÓZSEFNÉ sz. Tvergyák Angéla Irén életének 70. évében hazatért megváltó Urához. Szeretett halottunktól 2020. február 19-én 15 órakor veszünk végső búcsút a verpeléti temetőben Emléke szívünkben él!
Hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik feledhetetlen halottunk STIRLING GYÖRGY temetésén megjelentek és mély fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy DEBRECZENI TIBOR a VILATI nyugalmazott igazgatója életének 91. évében csendesen elhunyt. Temetése 2020. február 22.-én 11 órai kezdettel az egri Kisasszony temetőben lesz. Polgári szertartás keretein belül veszünk végső búcsút. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik velünk utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család. Táviratcím : Debreczeni Tiborné 3300 Eger, Breznai utca 1 I/4
Fájó szívvel, mély megrendüléssel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁLINT LÁSZLÓ ny.r.alezredes súlyos betegségben, de mindvégig bízva a gyógyulásban, életének 59. évében 2020. február 12-én elhunyt. Temetése 2020. február 19-én 11 órakor lesz a felnémeti temetőben. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk a rokonokkal, barátokkal és ismerősökkel, hogy VIZAUERNÉ BORICS KATALIN életének 64. évében rövid ideig tartó súlyos betegség következtében elhunyt. Temetése a siroki temetőben 2020. február 20-án 15.30 órakor lesz. Előtte 15 órakor engesztelő gyászmise a helyi kápolnában. A gyászoló férje, fia, lánya és veje
Szinyei András és 5 gyermeke, 12 unokája, a széles rokonság mély fájdalommal tudatják, hogy SZINYEI ANDRÁSNÉ, született SÁRÁNDY VERONIKA agrármérnök, számviteli-pénzügyi szakmérnök, 2020. február 9-én, életének 75-ik, boldog házasságának 51-ik évében, otthonában váratlanul elhunyt. Drága halottunkat február 19-én 14 órakor helyezzük örök nyugalomba a Hatvani Belvárosi Temetőben, katolikus szertartás szerint. Előtte 12.30 órakor szentmise lesz lelki üdvéért a Hatvani Belvárosi templomban.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAMVAS ENDRE életének 73. évében elhunyt. Temetése az egri Lajosvárosi temetőben 2020. február 21-én 15 órakor lesz. Előtte a lajosvárosi templomban 14 órától gyászmisét tartunk. A gyászoló család.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy szeretett feleségem KÓS LAJOSNÉ sz.Molnár Rózsika 2020.február 08-án 75. évében csendesen eltávozott közülünk. Drága halottunkat 2020.február 18-án 14.00 órakor kísérjük utolsó útjára az ostorosi temetőben. Előtte 13.15 órakor engesztelő gyászmise a helyi templomban. Gyászoló családja, férje, lánya,unokája.
„Két keze érted dolgozott csak Mindennél jobban szeretett Az éjet is nappallá téve Óvott téged és vezetett Míg lehetett, míg lehetett.” Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BARZSÓ DÉNES életének 82. évében elhunyt. Temetése 2020. február 18-án reggel 9 órakor lesz a felnémeti temetőben. A gyászoló család
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagypapa CSEH ZOLTÁN életének 76. évében elhunyt. Temetése az egri Lajosvárosi temetőben 2020. február 20-án 13 órakor lesz. Előtte 12.15 órától gyászmisét tartunk a lajosvárosi templomban. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS FODOR mara JÓZSEF emlékére "Elmúlt 3 év, mint a gyors folyó, rohan az élet, és bár az évek tova szálltak, az emlékek élnek és csendben fájnak. Szívem fájdalmát nem enyhíti semmi, mert hiányodat nem pótolja senki. Tiéd most már a csend, a nyugalom, enyém a könny és a fájdalom." Örök szeretettel és mély fájdalommal emlékezik, szerető feleséged, Manci, és családod, akiknek a szívében örökké élni fogsz!
Mély megrendüléssel, fájó szívvel tudatjuk, hogy a felejthetetlen férj, drága édesapa, nagypapa, Finomszerelvénygyár, Csepel autó, KAEV volt dolgozója TAKÁCS ANDRÁS életének 85. évében 2020. február 10-én tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. február 17-én 13.45 órakor a felnémeti temetőben lesz. Előtte 13 órakor a felnémeti templomban gyászmisét tartunk. Gyászoló felesége, fia, menye, unokája.
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÓTA ERZSÉBET életének 73. évében elhunyt. Temetése 2020. február 18-án 11 órakor lesz az egri Hatvani temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY ISTVÁN a Megyei Könyvtár volt gazdasági igazgatója, életének 84. évében eltávozott közülünk. Búcsúztatására 2020.február 14-én 14 órakor a lajosvárosi temetőben kerül sor. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen megjelenve fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy MEZEI SÁNDORNÉ sz. Ábelt Mária 89. életévében elhunyt. Temetése 2020. február 14-én 15.30 órakor lesz az egri Hatvani temetőben, előtte gyászmise 15 órától.
Köszönetemet fejezem ki a Parádfürdői Állami Kórház valamennyi ápolójának és Dr. Huszti Györgyike főorvos asszonynak édesanyám, Tarjányi Józsefné lelkiismeretes ápolásáért. Tarjányi Tibor
Köszönetet mondunk Mindazoknak, akik 2020. február 5-én Becsei Gáborné temetésén részt vettek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család.
manchester city / 59 perce
Guardiola mindenképpen marad
2021-2027 / 1 órája
Megkezdődött a következő költségvetésről szóló uniós csúcstalálkozó
A Despacito lábnyoma / 1 órája
Valójában ennyi áramot fogyasztott a világban a toplistás dal
Összetartozás / 2 órája
Minden csángó népcsoport ott lesz a Csángó Bálon
Kommunizmus / 2 órája
Gulyás Gergely: nincs olyan diktatúra, amely jólétet és szabadságot hozhat
Turizmus / 2 órája
Megismételnék a korábbi kiugróan jó turisztikai idényeket Bélapátfalván
Tóth Balázs