Állati nagy kincs

2017.09.29. 17:48

Csak sétáltak a tengerparton, így lettek milliomosok

Két spanyol férfi Mallorca szigetén egy nagy ámbráscet másfélkilós hányadékába botlott. Rendkívül ritka és rendkívül sokat ér.

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Shane Gross

A rossz szagú, viaszszerű anyag több tízezer, talán 100 ezer eurót is érhet a Mallorca Zeitung című német nyelvű helyi lap szerint.

A két férfi a sziget keleti részén, Porto Cristo tengerpartján botlott a kincset érő leletbe. A megtalálók egyike, Soufian Akrach elmondta az újságnak, hogy eleinte egyáltalán nem akarták elhinni, hogy ilyen nagy „kincset” találtak, ezért több vizsgálatot is elvégeztek.

Az arab gyökerű andalúziai pizzasütő elmondta, hogy az arab országokban gyakran emlegetik az ámbra feltételezett gyógyító hatásait és azt, hogy milyen nehéz találni. Emellett segítette a kincset érő tárgy felismerésében az is, hogy a természetfilmek nagy rajongója.

„Olyan volt, mintha a lottón nyertünk volna” – közölte.

Az ámbráscetek által a bélfal védelmére kiválasztott szürke, néha feketés, viaszos állagú, illatos ámbra évszázadok óta a parfümgyártás alapanyaga, mivel megakadályozza az illatok felbomlását.

Amikor a bálna kiöklendezi az ámbrát, az reakcióba lép a sós tengervízzel, megszilárdul és lerakódik a partokon.

Az ámbráscetek általában akkor hánynak, ha valamilyen kemény tárgytól akarják megszabadítani emésztőrendszerüket. Hányadékuk könnyebb a víznél, így annak tetején lebeg sokszor évekig és megkeményedik, mígnem partra sodródhat.

Moby Dick című klasszikus művében Herman Melville aprólékosan leírja, hogyan gyűjtik be az ámbrát az óceán partjain.

Mivel igen ritka a cethányadék, az illatszeripar kénytelen nagyrészt szintetikusan előállítani az ámbrát. Egyes nagyon drága illatok gyártásához azonban még használnak természetes ámbrát, amelynek kilónkénti ára 60-80 ezer euró (18,6-24,8 millió forint) között mozog.

Borítókép: Shutterstock / Shane Gross

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!