természet

2018.04.24. 16:40

Egy hónap alatt négy halott bengáli tigrisre bukkantak

Egyetlen esetben sem tudták megállapítani az állatok halálának okát.

Legutóbb vasárnap, az ország déli részén lévő Chitwan Nemzeti Parkban találtak egy elpusztult állatot – közölte Nurendra Aryal, a park szóvivője. Az állatok elhullásának oka ismeretlen, de Aryal szerint elképzelhető, hogy a területért vagy zsákmányért egymással vívott harcban pusztultak el az állatok.

A nemzeti park szélén csütörtökön is találtak egy elpusztult bengáli tigrist, március végén pedig a közeli erdőkben bukkantak a veszélyeztetett faj két példányára. Egyetlen esetben sem tudták megállapítani az állatok halálának okát.

Nepálban november vége óta a bengáli tigrisek (Panthera tigris tigris), más néven királytigrisek megszámlálásán dolgoznak a szakemberek. A legutóbbi, 2013-as számláláskor az állomány 198 egyedből állt – ez 77 példánnyal több volt, mint három évvel korábban.

Egy Oroszországban tartott 2010-es találkozón megegyezett a világ azon 13 országa, ahol tigrisek élnek, hogy megduplázzák az akkor világszerte 3200 példányt számláló ragadozópopulációt.

A WWF környezetvédelmi szervezet szerint egy évszázada még százezer tigris élt Ázsiában. A vadállatok vadászata és a testrészeikkel való nemzetközi kereskedelem azóta drasztikusan csökkentette számukat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!