Ormányos móka

2017.07.17. 10:22

Elefántok hűsöltek a Balatonnál

A Magyar Nemzeti Cirkusz elefántjai borzolták a kedélyeket a balatonlellei partszakaszon. Ijedtségre azonban nem volt ok, mindössze fürdőzni indultak az óriások.

Forrás: sonline.hu

Fotó: Kovács Tibor

Mambo, Betty, Nanda, Tonga és Kimba komótos sétára indultak. Szépen sorban egymást követve elindultak a balatonlellei Napfény Strandra, ahol a cirkusz sztárjai hűsölhettek. Előbb persze elfogyasztották megérdemelt gyümölcstáljukat.

– Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy Balatonlelle az év minden napján közkedvelt turisztikai desztináció legyen. Ehhez különleges programok is kellenek. Ebben nagyon jó partner a nyaranta Balatonlellén állomásozó Magyar Nemzeti Cirkusz, és ifjú igazgatója, Richter József, aki már több őrült ötletemre kapható volt, ilyen az elefántfürdetés is, és számos új ötlet is van a tarsolyunkban. – mondta Tóth Balázs, a program ötletgazdája, a Balatoni Kör alelnöke.

Az érdeklődők egészen közel mehettek az elefántokhoz, a vállalkozó kedvűek még a hatalmas állatok hátára is felülhettek. Több százan nézelődőt vonzottak a cirkusz sztárjai. Akadtak olyanok is, akik az állatok ormányából kifújt vízzel hűtötték magukat.

[embed]]

– Az elefánt-fürdetés idén a Cirkuszok Éjszakája rendezvénysorozatot harangozza be. Az elefántok minden évben nagyon élvezik ezt az eseményt, ugyanis imádják a vizet, a dagonyázás pedig külön jót tesz a bőrüknek. – mondta Ifj. Richter József, az esemény főszervezője, a Magyar Nemzeti Cirkusz igazgatója.

A program zárásaként egy extrém cirkuszi világszám következett, ugyanis közvetlenül a Balaton partján tartott műsorukból bemutatót a világhírű Sky Fighters. A repülő motorosok közvetlenül a tó mellett több mint 20 méteres életveszélyes ugrások közben hajmeresztő produkciójukkal ejtették ámulatba strandolókat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!