jó tudni

2021.08.14. 11:30

Ezek a napallergia tünetei

A tünetek összetéveszthetők a leégéssel, a napallergia esetén azonban elmarad a hámlás.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A strandolás és napozás közben vagy után jelentkező kiütéseknek több oka is lehet. A bőrt irritálhatja a naptej, a klóros vagy sós víz is, de akár maga a napfény is előhozhatja a tüneteket. Brezán Edina bőrgyógyászt, a Budai Allergiaközpont orvosát a napallergia tüneteiről kérdezte az Origo.

Allergia a naptól?

A fényvédelem kiemelt fontosságú a nyári időszakban. A bőrgyógyászok ajánlását követve mindig használjunk fényvédő krémet, ha a szabadban tartózkodunk, a strandolást pedig ne a 11 és 15 óra közötti időszakra időzítsük, mert a leégés veszélye ilyenkor a legnagyobb. Előfordulhat azonban, hogy az ajánlásokat betartva is kiütések, bőrtünetek jelentkeznek, ha napon tartózkodunk, akár még a ruhával fedett részeken is.

„Ha a ruha alatti területen jelentkeznek kiütések, akkor valószínűleg napallergiával van dolgunk” – magyarázza dr. Brezán Edina. „Ilyen esetben ugyanis valódi allergiával állunk szemben, nem úgy, mint a fényérzékenység esetében, amikor a kiütések csak a napnak kitett bőrfelületen jelennek meg.”

A napallergia tünetei

Ha az alábbi tüneteket tapasztaljuk akár néhány órával vagy nappal a napon tartózkodást követően, akkor érdemes napallergiára gyanakodni:

- piros foltok

- apró, tűszúrásnyi kiütések

- a bőr felhólyagosodhat, viszkethet,

- égő érzés, viszketés, akár fájdalom az érintett területen

- a tünetek összetéveszthetők a leégéssel, a napallergia esetén azonban elmarad a hámlás.

Napallergia, vagy más?

Napallergiához hasonló tüneteket okozhat, ha a napvédő krém valamelyik összetevőjére vagyunk allergiások, vagy napos időben parfümöt használunk. Sok kozmetikum is tartalmaz fényérzékenyítő anyagot, de akár bizonyos gyógyszerek szedése vagy fűszernövények fogyasztása miatt is jelentkezhetnek a napfény hatására kellemetlen tünetek.

Érdemes ezekről időben tájékozódni és a szabadban való tartózkodás esetén kerülni a használatukat, illetve a gyógyszer szedésének ideje alatt mellőzni a szabadtéri programokat napos időben. A megelőzés érdekében fontos mindig magas faktorszámú fényvédő krémet használni, ha a szabadban tartózkodunk. A bőrt a napnak erősen kitett területeken UV-szűrős ruhával is érdemes védeni.

„A kivizsgálás során fontos meghatározni, hogy valóban napallergia áll-e a tünetek hátterében” – figyelmeztet dr. Brezán Edina. Az eredményes kezeléshez ugyanis ismerni kell a kiváltó okot. Napallergia esetén a hűsítő krémek mellett akár antihisztamin szedésére vagy gyulladáscsökkentő krémek használatára is szükség lehet.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!