nehezen találták

2018.11.16. 08:04

Fagyos szuperföldet fedeztek fel a Föld szomszédságában

A csupán hat fényévnyi távolságra lévő objektum annyira hideg, hogy az élet itt szinte teljesen kizárt.

Forrás: Shutterstock

Az újonnan felfedezett objektum tömege a Földének háromszorosa, központi csillagát, a Barnard-csillag nevet viselő vörös törpét 233 nap alatt kerüli meg – közölte az Európai Déli Obszervatórium (ESO).

Ez a viszonylag hűvös csillag Naprendszerünk egyik legközelebbi szomszédja. Annak esélye, hogy itt élet jeleit találják, a szakértők szerint nagyon csekély. Bár a Barnard's Star b nevű objektum jóval közelebb kering csillaga körül, mint a Föld a Nap körül, ennek ellenére mínusz 170 Celsius-fok uralkodik rajta az ESO szerint. A törpecsillag a Nap által a Földnek adott energia csak két százalékát adja át a bolygójának.

Az Alpha Centauri hármas csillagrendszere után az E.E. Barnard amerikai csillagászról elnevezett csillag a Nap legközelebbi szomszédja.

A csillag körüli bolygó utáni keresések eddig eredménytelenek maradtak. A keresést megnehezítette az a tény, hogy a törpecsillag viszonylag gyorsan mozog. A mostani áttörést nagy precizitással dolgozó mérőműszerek adatainak kombinációja tette lehetővé.

A tudósok felfedezésükről a Nature tudományos lapban számoltak be. „Alapos elemzések után 99 százalékos bizonyossággal mondhatjuk, hogy a bolygó ott van” – mondta Ignasi Ribas, a kutatás vezetője.

További megfigyeléseket fognak végezni annak kizárására, hogy a csillag fényének természetes váltakozása miatt tűnt csak úgy, hogy ott a bolygó.

A kutatók az úgynevezett radiálissebesség-módszer segítségével bizonyították a bolygó létét: egy bolygó gravitációs ereje vonzza a csillagot, mely körül kering, a csillag pedig ennek hatására kissé imbolyog. Ha a csillag a Földről nézve elmozdul, a Doppler-effektus hatására a fényspektrum egy kissé a hosszabb hullámú vörös fény felé tolódik el. Ha közelebb jön, a spektrum inkább a rövidebb hullámú kék fény irányába tolódik.

A Ribas vezette kutatásban részt vettek a londoni Queen Mary Egyetem tudósai, a Berni Egyetem csillagászai és a Genfi Egyetem csillagászati obszervatóriumának tudósai.

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock/AstroStar

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!