Románia

2021.07.28. 19:59

Felmérés készül Európa legnagyobb barnamedve-állományáról

Tizenegymillió euró értékű európai uniós finanszírozású projekt keretein belül a romániai medvepopulációt vizsgálják.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A tizenegymillió euró értékű európai uniós támogatásból megvalósuló felmérés pontos képet fog adni a romániai barnamedvék számáról és genetikájáról is.

Cristian Ghinea beruházási és Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter egy közösen tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy a projekt három alappillérre épül. Egyrészt megtörténik külföldi szakemberek bevonásával a medveállomány genetikai felmérése, ami példátlan az ilyen méretű medvepopuláció esetében. Így viszonylag nagy pontossággal meg tudják majd állapítani a medvepopuláció nagyságát, valamint korosztály és ivar szerinti összetételét. A módszer abból áll, hogy előre meghatározott útszakaszokon genetikai mintákat, például ürüléket és szőrt gyűjtenek. A módszernek köszönhetően el lehet kerülni a többször számlálás veszélyét is.

A felmérés következő szakaszában egy 60 hektáros menhelyet létesítésítenek, ahová azokat a medvéket fogják áttelepíteni, amelyeket valamilyen okból nem lehet visszaengedni a természetbe. A projekt zárásaként pedig ezer villanypásztor szerelnek fel a mezőgazdasági területek és a méhészetek köré. A megfelelő megoldás megtalálásához mobil és fix villanypásztorokat is ki fognak próbálni.

Romániában az elmúlt években túlszaporodtak a medvék, miután 2016-ban betiltották a levadászásukat. Azóta egyre több a medvetámadás, ezért a román kormány elfogadott múlt szerdán egy olyan sürgősségi rendeletet is, amely végső esetben lehetővé teszi az agresszív és emberéleteket veszélyeztető medvék kilövését, amennyiben más módszerek eredménytelennek bizonyulnak.

A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma. A medvepopuláció megőrzésére 2018-ban kibocsátott akcióterv szerint a romániai élőhelyén ökológiai, társadalmi és gazdasági szempontból az optimális egyedszám 4000 lenne.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!