Artemis-program

2020.04.04. 15:27

Folytatódnak az amerikai Hold- és Mars-utazások előkészületei

Nem állnak le a Hold- és Mars-missziók előkészületei az amerikai űrkutatási hivatalnál (NASA) a koronavírus-járvány ellenére is.

A NASA Artemis-programja keretében tovább folyik a munka, amely az asztronauták Holdra és a Marsra utazását készíti elő – mondta Jim Bridenstine, a NASA igazgatója.

A program szerint 2024-ben küldenének ismét amerikai asztronautákat a Holdra, több mint 50 évvel azután, hogy az ember először lépett az égitestre.

„Azután, hogy húsz éven át keringtek űrhajósaink földközeli pályán, most készen állunk a világűr újabb nagy kihívására: a fenntartható emberi jelenlét feltételeinek kifejlesztésére a Holdon és körülötte” – idézte Bridenstine szavait a NASA portálja.

„Az elkövetkező években az Artemis lesz a Sarkcsillagunk, miközben a Hold még teljesebb felfedezése felé haladunk. A Holdon fogjuk megmutatni, milyen alapvető elemekre lesz szükség az első űrhajósok marsi missziójához” – folytatta.

A NASA szerint a fenntartható holdi jelenlét fő eleme a mobilitás, az ügynökség ezért be fog mutatni egy holdjárót. A teljesen lakhatónak tervezett holdjáróval a legénység akár 45 napos utazásokat is tehet az égitest felszínén. Rövidebb tartózkodásra egy négyfős csapatnak alkalmas felszíni lakóhelyet terveznek.

Az Artemis-program a Holdat a Naprendszer távolabbi vidékeinek felfedezését előkészítő tesztterületként akarja használni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!