vizsgálat

2018.05.12. 10:45

Hamarosan megtudhatjuk, pontosan mi van a Mars közepén

A bolygó belső szerkezetét vizsgálja majd a NASA új Mars-szondája.

A bolygó belső szerkezetét és folyamatait vizsgálja az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) új Mars-szondája, amely már úton van a vörös bolygó felé – nyilatkozta Sík András Mars-kutató az M1 csatornán még csütörtökön.

Hozzátette, hogy az űrszonda a tervek szerint november végére ér az ötszázmillió kilométerre lévő Marshoz.

Mint felidézte, eddig több mint 40 küldetés indult a Marsra, amelyeknél vagy a légkört, vagy a felszínt tanulmányozták, volt olyan, amelyik az élet nyomait kereste. Az InSight elnevezésű, új űrszonda feladata viszont más, a bolygó belső szerkezetét és folyamatait vizsgálja, hogy megértsék a bolygó mag-, köpeny-, kéreg-felosztását, és megtudják, hogy aktív-e még a belseje.

A kutató kifejtette: a szonda két éven át végez méréseket egy helyben; két fontos műszere van, egy rengésmérő és egy fúróberendezés. Előbbi azt vizsgálja, hogy történnek-e rengések a mag vagy a köpeny belsejében, utóbbival pedig a bolygó felső öt méteréről szereznek adatokat, arról, hogy milyen a bolygó hőáramlása. Hozzáfűzte: ha a köpenyben még van folyékony halmazállapotú anyag, az az InSight méréseiből kiderülhet. Erről eddig nem voltak információk – jegyezte meg.

Sík András kitért arra is, hogy ha a geológiai aktivitás fennáll, kiderülhet, hogy a Marson néhány kilométerre leásva geotermikus energiát tudnak hasznosítani a jövőben akár lakóhelyek fűtéséhez.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / FrameStockFootages

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!