a dohányzás öl

2018.01.10. 13:14

Higannyal mérgezett e-cigivel akart ölni egy japán férfi

Egy újfajta elektromos cigaretta patronjaiba fecskendezett halálos dózisú higanyt még tavaly nyáron, szerdán letartóztatták.

A nyugat-japán Siga prefektúrabeli Ocuban élő Mijavaki Takasi tavaly, június 3-án, Ritto utcáin adta át 37 éves ismerősének a mérgezett csomagot.

Az áldozat végül 14-et használt fel a csomagban lévő 20 patronból és másnap fejfájás, köhögés és zavaros beszéd miatt szállították kórházba.

A férfi június 5-én jelentette a történteket a rendőrségnek. Elmondta a nyomozóknak, hogy az után jelentkeztek nála a tünetek, hogy használta a Mijavakitól kapott e-cigarettát.

A 36 éves Mijavaki elismerte a vádat, és elmondta a rendőrségnek, hogy 0,3-0,5 grammnyi higanyt adott mindegyik patronhoz. A rendőrség szerint a férfi befecskendezte a higanyt a patronokba anélkül, hogy kinyitotta volna a csomagolást.

A nyomozók az áldozat vizeletében és vérében, valamint a megmaradt patronokban is kimutatták a higanyt.

Mijavaki és áldozata egy közös ismerősükön keresztül ismerkedtek meg három évvel ezelőtt. Az áldozat egy Mijavaki által működtetett mobiltelefonboltban dolgozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!