szűrés után

2019.05.31. 14:21

Híres emberekről neveznek el több mint negyven repülőteret Oroszországban

A nevekről 2018-ban országos szavazással döntöttek, csaknem ötmillió ember bevonásával.

Forrás: AFP

Fotó: ANGELOS TZORTZINIS

Jóváhagyta Vlagyimir Putyin elnök, hogy Oroszország több mint negyven repülőterét nevezzék el híres személyekről, így a moszkvai Seremetyjevót a legnagyobb orosz költőről, Alekszandr Puskinról, Domogyedovót pedig Mihail Lomonoszov polihisztorról.

Az erről szóló, a publikálás időpontjában érvénybe lépő rendelet pénteken jelent meg az orosz online hivatalos közlönyben. Az elnevezésekről 2018-ban országos szavazással döntöttek, csaknem ötmillió ember bevonásával. Öt repülőtér esetében az év legvégén második fordulót kellett tartani, Szentpétervár és Volgográd esetében pedig, mivel a voksolás nem emelt ki egyértelmű favoritot, nem kap második nevet a városi légikikötő.

A voksolás eredményeképpen a fővárosi Vnukovót Andrej Tupoljev repülőgép-konstruktőrről, Krasznojarszk légikikötőjét pedig a város nagy szülöttjéről, a 2017-ben elhunyt világhírű baritonról, Dmitrij Hvorosztovszkijról nevezik el. Krasznodar repülőtere II. (Nagy) Katalin cárnő, Magadáné a legendás szovjet színész és bárd, Vlagyimir Viszockij, Sztavropolé Alekszandr Szuvorov hadvezér, Juzsno-Szahalinszk Anton Csehov író, Murmanszké pedig az utolsó uralkodó, II. Miklós után lesz elkeresztelve.

Voronyezsben a leszálló gépek utasait I. Péter cár, Kalugában Konsztanytin Ciolkovszkij, az orosz és szovjet rakétatudomány és űrkutatás úttörője, Asztrahanyban Borisz Kusztogyijev festő nevét viselő repülőtereken fogadják ezentúl.

Kalinyingrádban Jelizaveta Petrovna cárnő, I. Péter és I. Katalin lánya, Cseljabinszkban Igor Kurcsatov fizikus, Szimferopolban Ivan Ajvazovszkij, a tenger romantikus festője, Szocsiban Vitalij Szevasztyjanov űrhajós, Szamarában Szergej Koroljov repülőgép-konstruktőr, Minyeralnije Vodiban Mihail Lermontov orosz, Kazanyban Gabulla Tukaj tatár, Ufában pedig Musztaj Karim baskír költő kapta a legtöbb voksot.

A voksolás első szakaszában, amikor a részvevők „alulról” kezdeményezhették a névadást, a szervezők kirostáltak néhány jó eséllyel elindított személyt. Köztük olyan népszerű zenészeket, mint Omszk esetében Jegor Letovot, a Grazsdanszkaja Oborona post punk/pszichedelikus rockegyüttes 2008-ban elhunyt alapítóját, valamint Vlagyivosztokéban Ilja Lagutyenkót, a Mumij Troll zenekar, Szentpéterváréban pedig Szergej Snurovot, a Leningrad frontemberét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!