Zöld örökség

2020.06.08. 15:48

Húszmilliárd fát ültet Etiópia a következő négy évben

Négy éven belül húszmilliárd fa ültetését tervezi az etióp kormány az ország erdőterületeinek növelése érdekében.

Forrás: Shutterstock

Július végéig idén ötmilliárd palántát ültetnek el a Zöld örökség elnevezésű kezdeményezés keretében.

Ahmed Ali Abij etióp miniszterelnök is részt vett az idei ültetési kampány kezdetén, a környezetvédelmi világnapon.

A mintegy 105 millió lakosú Etiópia lélekszáma gyorsan növekszik. Az ország gazdasági növekedése is jelentős. Az ENSZ szerint azonban Etiópia továbbra is a világ elmaradott országai közé tartozik, amely érzékenyebb a klímaváltozásra. Olyan jelentős környezeti problémákkal kell szembenéznie az országnak, mint a talajerózió, erdőirtás, elsivatagosodás, ismétlődő aszályok, árvizek, valamint a víz- és levegőszennyezés.

Tavaly az ország minden régiójában elkezdték a faültetést. A közintézményeket és az iskolákat is bezárták emiatt. A célkitűzés négymilliárd fa elültetése volt. A felelős minisztérium szerint a palánták 84 százaléka maradt és erősödött meg.

A kelet-afrikai ország területének 35 százalékát borították erdők a 20. században, ám a 2000-es évekre ez a terület alig 4 százalékra zsugorodott.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!