megbotránkoztatás

2018.02.12. 19:20

Kiutasították a pornográf viselkedéssel vádolt turistákat

Elengedték és kiutasították Kambodzsából a „pornográfia” címén letartóztatott tíz külföldi turista többségét. A botrányt okozó Siem Reap-i mulatságnak csak a három feltételezett szervezője maradt őrizetben.

A hét külföldit azzal a feltétellel engedték el, hogy elhagyják az országot és nem sértik meg a közrendet, vagyis nem gyűlnek csoportba és nem buliznak. A múlt hét folyamán mindannyian távoztak Kambodzsából – közölte a vádlottak jogi képviselője, Ouch Sopheaktra a The Phnom Penh Post című lappal. Az elengedett turistáknak nem kellett óvadékot letétbe helyezniük, de a vádak érvényben maradnak ellenük – mondta az ügyvéd.

Tíz turistát, köztük öt brit, két kanadai és egy-egy norvég, holland és új-zélandi állampolgárt tartóztattak le január 25-én Siem Reap városban azon a címen, hogy „pornográf táncot mutattak be” egy magánvillában üzleti céllal rendezett mulatságon. A partyról nyilvánosságra került fotók tanúsága szerint sokan félmeztelenek voltak, sőt egy sötét szobában többen nemi aktust imitáltak.

A „pornográfia” bűncselekményét egy évig terjedő börtönnel és akár 500 dollár pénzbírsággal sújthatják. A nyilvános házibuliról összesen 87 személyt állítottak elő, de a nagy többség megúszta a botrányt egy figyelmeztetéssel és azzal, hogy kioktatták őket, miért volt helytelen a viselkedésük. Ouch Sopheaktra szerint egy-egy brit, holland és norvég állampolgár maradt őrizetben mint szervező.

A kambodzsai hatóságok kevéssé tolerálják, ha a turisták túl sok testfelületet hagynak fedetlenül. 2015-ben kiutasítottak az országból öt külföldit, aki meztelenül fényképezkedett a világhírű Angkorvatban, a templomkomplexumban azóta feketelistára került a lenge öltözék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!