Embertelenség

2019.09.27. 17:51

Láncra verve tartották a gyerekeket egy iszlám iskolában

Kínzókamrát is talált az épületegyüttesben a nigériai rendőrség.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Blanscape

Háromszáz, láncra vert gyerekre bukkantak rendőrök egy iszlám iskolában Nigéria főleg muzulmánok lakta északi részén – adta hírül pénteken a helyi rendőrség szóvivője.

A Kaduna városában csütörtök este végrehajtott rendőrségi rajtaütésében

őrizetbe vették a névleg korániskolaként és javítóintézetként működő intézmény tulajdonosát és hat tanítóját.

A több mint háromszáz, minden jel szerint súlyosan bántalmazott gyermek közül a legfiatalabbak csupán ötévesek.

Az embertelen és megalázó körülmények között tartott áldozatok közül néhányan azt mondták, hogy tanítóik megerőszakolták őket.

A közelben lakók ismételt feljelentései alapján akcióba lépő rendőrök egy kínzókamrát is találtak az épületegyüttesben.

A gyerekek többségét Nigéria északi államaiból adták be szüleik az iskolába, de volt közöttük két Burkina Fasó-i gyermek is.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!