megelőzték a baszkokat?

2018.07.14. 10:10

Már a rómaiak idején elkezdődhetett az ipari bálnavadászat

Ha a Gibraltári-szorosnál talált bálnacsontok mesélni tudnának, éppen az alábbi történetet beszélnék el.

Már kétezer évvel ezelőtt is űzhetett ipari méretű bálnavadászatot az ember a Gibraltári-szorosnál található római kori lelőhelyeken felfedezett bálnacsontok tanúsága szerint – írta a BBC News.

Egy brit tudományos lapban közölt új tanulmány eredményei megdönthetik azt a feltételezést, hogy a baszkok voltak a világ első, kereskedelmi célú bálnavadászatot folytató népcsoportja a 11. századtól kezdődően.

Brit és francia kutatóknak genetikai ujjlenyomat-készítéssel sikerült megállapítaniuk, hogy az Atlanti-óceánt a Földközi-tengerrel összekötő tengerszorosnál lévő lelőhelyek állati maradványai északi simabálnáktól és szürke bálnáktól származnak. (A bálnák feltehetőleg azért érkeztek a Földközi-tenger térségébe – messze elkalandozva hajdani élőhelyükről -, hogy világra hozzák borjaikat.)

A nagy hal megeszi a kicsit, a rómaiak meg mindkettőt

A Gibraltári-szoros térsége a római idők halfeldolgozó iparának egyik legnagyobb központja volt. A területről számos terméket, például sózott halat szállítottak a Római Birodalom legtávolabbi részeibe. A területen még ma is több száz, hatalmas besózó tartályokkal teli üzemi épület maradványa látható.

A szakemberek szerint

könnyen lehet, hogy a rómaiak nem csupán halakat, például tonhalat halásztak, hanem bálnákra is vadásztak a húsukért és a zsírjukért a csónakjaikkal és kézi szigonyaikkal.

A Római Birodalom partjainál előforduló nagy testű bálnák közül pedig az északi simabálnákat és a szürke bálnákat részesíthették előnyben, mert ezeket könnyebben el lehetett ejteni, mint a Földközi-tengerben gyakran előforduló, gyorsabban mozgó nagy ámbrásceteket és közönséges barázdásbálnákat.

A kutatók szerint azonban a rendelkezésre álló adatok alapján még nem lehet megmondani, hogy a rómaiak milyen intenzitással űzték a bálnavadászatot, vagyis hogy létezett-e római kori ipari bálnavadászat.

Ki miatt sodródtak a kihalás szélére?

Az emberek világszerte évezredek óta vadásznak bálnára, ám a baszkokat tartják az első népcsoportnak, amely gazdasági gyarapodás céljából, ipari szinten űzte a tevékenységet.

„Azt hiszem, az a legfőbb kérdés, hogy a rómaiak már korábban elkezdték-e az ipari bálnavadászatot, vagy a baszkok voltak az úttörői” – világította meg a kérdést Speller.

Az északi simabálnákat a kihalás szélére sodorta a több évszázadnyi vadászat, míg a szürke bálnák teljesen eltűntek az Atlanti-óceán északi részéből,

az élőhelyük ma már a Csendes-óceán északi részére korlátozódik.

A most feltárt ősi bálnacsontok fontos betekintést nyújtanak többek között az állatok történelmi élőhelyeinek kiterjedésébe és abba, hogy hol hozták világra a kicsinyeiket. A vizsgálatok szerint az északi simabálnák és a szürke bálnák legalább a római idők alkonyáig jelen voltak a gibraltári régióban.

Borítókép: Martin Prochazkacz/Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!