nagy fogás

2018.01.04. 10:49

Meglovasították a maharadzsák méregdrága ékszereit

Két profi tolvaj garázdálkodott a velencei Dózse-palotában.

Ambulance Handcuffs Hope Thief Hiv Freedom Aids

A kiállítás látogatói közé vegyült tolvajok több millió euró értékű ékszereket loptak el az indiai kézművesség csodáit bemutató kiállításról a velencei Dózse-palotában.

A rendőrség közlése szerint legkevesebb két tolvaj vegyült a látogatók közé, miközben az egyik őrködött, a másik kinyitotta a tárlót és kiemelt egy arany brosst és egy pár fülbevalót.

A mogulok és maharadzsák kincsei című kiállítást a katari emír másodszülött fiának, Hamad bin Abdulláh asz-Száni sejknek a gyűjteményéből rendezték meg a Dózse-palotában, a lopás a tárlat zárónapján történt.

A rendőrség feltételezi, hogy a tolvajok egy nagyobb bűnbandához tartoznak. Sikerült nekik a palota riasztórendszerét úgy megváltoztatni, hogy csak az után szólalt meg, amikor már távoztak a palotából.

„Nagyon profi bűnözőkről van szó, akik meg tudtak lógni annak ellenére, hogy a Dózse-palota riasztórendszere nagyon fejlett technológiájú”

- hangoztatta Vito Gagliardi, Velence rendőrfőnöke.

A gyémántból, aranyból és platinából készült ékszerek vámértékét ugyan 30 ezer euróban állapították meg, de jóval értékesebbek, több millió eurót érhetnek – tette hozzá a rendőrfőnök.

Borítókép: MaxPixel

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!