nem volt esélyük

2019.09.11. 07:41

Negyedórán belül végzett a dinoszauruszokkal az aszteroida

Amerikai kutatók készítettek tanulmányt arról, milyen események történtek 66 millió évvel ezelőtt a becsapódást követő órákban több ezer kilométeres körzetben.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Herschel Hoffmeyer

Az aszteroida-becsapódás, melynek hatására kihalt minden nagy termetű dinoszauruszfaj, cunamikat és erdőtüzeket is okozott és hatalmas mennyiségű ként szabadított fel.

Ezeket az elméleteket Sean Gulick, a Texasi Egyetem kutatója és munkatársai a becsapódási kráterből származó furatminta kiértékelésével is alátámasztották. Eredményeikről a Proceedings című tudományos lapban számoltak be.

A becsapódási kráter azon területe, melyről a minta is származik, a mexikói Yucatán-félsziget partjainál, víz alatt fekszik. Ezen a helyen 24 órával a becsapódás után 130 méter vastag üledék alakult ki – írják a tudósok.

A becsapódástól kiinduló cunami a tudósok szerint visszaverődött a partokról. Többek között ezáltal faszén is lerakódott a kráterben, ami a becsapódás okozta bozóttüzekre utal. A cunami tengervízzel árasztotta el a környező kontinens belsejét, majd visszahúzódva a víz elszenesedett növényi maradványokat szállított magával.

Emellett a tudósok arra utaló jeleket is találtak, hogy a kéntartalmú aeroszolok megváltoztatták az aszteroidabecsapódás után a világ klímáját. Ahogyan az a vulkán kitörésekkor is látható, a kéntartalmú aeroszolok részben elfedik a napfényt. Ennek következtében csökken a növények fotoszintézisének mértéke és összeomolhat a tápláléklánc. 66 millió éve ez hozzájárulhatott ahhoz, hogy az élet 77 százaléka eltűnt.

„Csak egy légköri hatás vezethet ehhez hasonló globális tömeges pusztuláshoz” – mondta Gulick.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!