Esőcsinálás

2020.06.01. 16:33

Nem mindennapi módszerrel előzik meg az erdőtüzeket Indonéziában

Mesterséges esővel igyekeznek megelőzni az erdőtüzeket Indonéziában.

Forrás: Shutterstock

A tavalyi tüzek voltak a legsúlyosabbak 2015 óta a szárazság miatt, mintegy 16 ezer négyzetkilométernyi terület égett az országban, főként Szumátra és Borneó szigetén.

A hatóságok repülőgépeket és sok ezer embert vetettek be a tüzek ellen, melyeket szándékosan gyújtottak, hogy az erdő felégetésével helyet teremtsenek az ültetvényeknek.

Az elmúlt két hétben a szumátrai Riau tartományban indult az úgynevezett felhőlövés, amelynek során repülőgépekről ezüst-jodiddal szórják meg a felhőket, hogy felgyorsítsák a levegő párájának kicsapódását. Később Borneón folytatják az esőcsinálást, a műveletek az egész száraz évszakban, szeptemberig tartanak.

Még azelőtt cselekszünk, hogy a tüzek fellángolnának

hangsúlyozta Tri Handoko Seto, az állami technológiai hivatal munkatársa.

Tavaly olyan intenzívek voltak a délkelet-ázsiai erdőtüzek, hogy a messzire eljutó füst miatt iskolákat kellett bezárni.

Borítókép: illusztráció

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!