Pókerarcú ügyintézők

2018.12.30. 14:18

Őrült vicceseket kérdeztek a polgárok a brit külügyminisztériumtól

Élnek-e vámpírok Lengyelországban – ez csak az egyike a brit külügyminisztériumhoz 2018-ban befutott legmeghökkentőbb állampolgári kérdéseknek, amelyből a tárca kisebb év végi rangsort állított össze.

A vasárnap ismertetett tízes mezőny első helyére az a hívó került, aki az Egyesült Államokból érdeklődött a minisztériumnál aziránt, hogy az idén ki nyerte a BBC televízió Strictly Come Dancing címmel évente megrendezett, celebeket felvonultató, rendkívül népszerű táncversenyét.

Az előkelő második helyre került az a férfi, aki azt kérdezte a Foreign Office ügyeletesétől, hogy hova küldhet egy másfél méteres fadarabot, amelyet a tengerparton talált, és amelyről az a meggyőződése támadt, hogy egy XVIII. századi brit hadihajó maradványa.

Olaszországban egy brit állampolgár esküvője megszervezésével kívánta megbízni a római brit nagykövetséget, egyben azt is kérte, hogy a diplomáciai képviselet javasoljon egy jó virágboltot, és szerezzen neki „belépőjegyet” a pápához.

A Kanári-szigetekről azzal telefonált egy brit turista, hogy a külügy eszközöljön ki számára egy másik szállodai szobát, mivel eredeti szobájába „betört” egy kóbor macska és az ágyra pisilt.

Egy férfi azt kívánta megtudni a londoni külügyminisztériumtól, hogy élnek-e vámpírok Lengyelországban. Azért fogott gyanút, mert egy lengyel hölgy, akivel egy online fórumon ismerkedett meg, még az első randevú előtt tudni akarta az ő vércsoportját.

Kuvaitban valaki kutyakölyköket ajánlott fel ingyen a helyi brit nagykövetség munkatársainak.

Bangkokból azzal a kéréssel telefonált egy férfi, hogy a minisztérium vegye fel a kapcsolatot az ő nevében egy helyi masszázsszalonnal, mivel a masszázs közben elaludt, és emiatt úgy érzi, hogy nem köteles kifizetni az intézmény által kért díjat.

Delhiből azt akarta megtudni egy telefonáló, hogy hány órakor nyit a helyi brit diplomáciai képviselet, mert úgy hallotta, hogy ott vegetáriánusok számára is megfelelő virslit árulnak, és szeretne belőle vásárolni.

A brit külügyminisztérium szóvivője a kivonatos összeállításhoz fűzött kommentárjában hangsúlyozta: a tárcához az idén több mint 330 ezer hívás futott be olyan brit állampolgároktól, akiknek valóban segítségre volt szükségük. Közülük 3400-an kórházba kerültek, 4900-at pedig őrizetbe vettek külföldön.

A szóvivő szerint a minisztérium emellett csaknem 30 ezer utazási okmányt állított ki sürgősséggel olyan brit utazóknak, akik külföldön vesztették el útlevelüket.

A külügyi illetékes hozzátette:

a tárca sajnálatos módon nem tud tanácsadással szolgálni vámpírok, kóbor macskák vagy a BBC-táncverseny ügyében,

és bármilyen szomorú, vegetáriánusoknak készült virsli árusítására sincs módja.

Borítókép: illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!