Pénzeső

2019.09.13. 14:19

Péntek 13: a magyarok többsége hisz a nap szerencsehozó erejében

A hazai lottótörténet eddigi legnagyobb nyereménye is a 13-as számhoz köthető.

Forrás: Shutterstock

A Ripost arról ír, hogy a 13-as számhoz és az igencsak ritka, évente legfeljebb háromszor előforduló péntek 13-hoz fűződő hiedelmek és babonák régóta a mindennapok részét képezik. Péntek 13-án sokan próbálnak szerencsét, a 13-as szám pedig szerencseszámként is az egyik legnépszerűbb a hazai játékosok körében. A magyar lakosság több mint felének van szerencseszáma, és bár többnyire a 7-es az, rögtön ezután a 13-as szám következik.

Azt, hogy milyen sokan játsszák meg rendszeresen a 13-as számot, az Ötöslottó nyertesek számának alakulása jelzi igazán. Míg átlagos heteken 1000 játékosból 22-24 szerencsés ér el egynél több találatot, addig a 13-as szám kihúzásakor rendre 39-40 játékos is nyer.

A magyar lottótörténet eddigi legnagyobb nyereménye is a 13-as számhoz köthető, hiszen a 2017. február 10-én az Eurojackpot játékon bruttó 22 millió 569 ezer 528 eurót, azaz közel bruttó 7 milliárd forintot nyerő hazai szerencsés számai között is szerepelt a 13-as.

Szeptember 13-a, péntek most a szokásosnál is nagyobb nyerési lehetőségeket kínál, sőt, a hét minden napja kiemelt szerencsenap lehet az Ötöslottó, a Joker, a Lu​​xor és a Kenó játékosok számára. A Szeptemberi Szerencsenapok akció keretében ugyanis több mint 84 millió forint összértékben nyerhetnek: az akciós játékok között az Ötöslottó és a Joker esetébe​​n 1-1 millió, a Luxor esetében 300 ezer, a Kenó esetében pedig 200 ezer forint napi nyereményt vihetnek haza a játékosok, míg a ráadás sorsoláson az Ötöslottóval és a Jokerrel 13-13 millió forintot, a Luxor​ral és a Kenóval 3-3 millió forintot is nyerhetnek a szerencsések. A legszerencsésebb napon, Péntek 13-án pedig mind a 4 játékon 13-13 darab napi nyereményt sorsol ki a Szerencsejáték Zrt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!