hibás repülési terv

2019.03.25. 20:15

Rossz országban szállt le egy utasszállító

Edinburghban landolt tévedésből hétfőn a British Airways düsseldorfi járata, az utasszállító repülési tervét hibásan állították ki.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: oneinchpunch

Az utasok csak akkor észlelték, hogy rossz városba érkeztek, amikor a repülőgép leszállt és elhangzott az „üdvözöljük Edinburghban” bejelentés – adta hírül a BBC News.

A gépet azonnal átirányították a német nagyvárosba – közölte a brit légitársaság. A British Airways járatát egy lízing szerződés keretében a WDL Aviation német cég működteti.

A BA közölte, dolgoznak a WDL-lel azon, hogy kiderítsék, miért terjesztettek be hibás repülési tervet.

„Elnézést kértünk utasainktól azért, hogy útjukat ilyen közjáték zavarta meg, minden utassal egyenként is kapcsolatba fogunk lépni”

- olvasható a BA közleményében.

A brit légitársaság szerint nem a pilóták tévesztettek, és mivel a London City repülőtérről indult járat repülési terve Edinburghba szólt, a skóciai város repülőterének légi irányítói engedélyezték a leszállást.

Sophie Cooke, a gép egyik utasa, aki hetente utazik a német városba Londonból, elmondta, amikor a pilóták bejelentették, hogy Edinburghban fog a gép leszállni,

az utasok azt hitték, tréfálnak. A nő még meg is kérdezte a személyzet egyik tagját, hogy vicceltek-e.

Leszállás után a pilóták arra kérték az utasokat, hogy emelje fel a kezét, aki Düsseldorfba akar utazni. Mindenki felemelte – tette hozzá.

„A pilótának gőze sem volt arról, hogyan történhetett a dolog. Elmondta, soha korábban nem fordult vele elő ilyen, és a személyzet megpróbálja kideríteni, mit tehetnek”

- mondta.

A repülőgép két és fél órán át tartózkodott az edinburghi repülőtéren, mielőtt elindulhatott Düsseldorfba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!