ragadozó

2018.07.18. 14:09

Simán elrághatta a bivalyerős acélkábeleket a szökött jaguár

Valerio aztán egy résen át szépen kimászott a ketrecéből.

A New Orleans-i állatkert jaguárháza tetejét alkotó acélkábelek szétrágásával szökhetett meg az a ragadozó, amelyik halálra mart kilenc állatot (három rókát, öt alpakát és egy emut) – közölte keddi sajtótájékoztatóján az Audubon állatkert igazgatója.

Kyle Burks újságíróknak elmondta, hogy a Valerio nevű hároméves hím a tetőn keletkezett 20-25 centis résen át mászott ki a jaguárházból. A jaguárház tetejét alkotó, acélkábelekből készített erős háló megfelel az amerikai állatkerti szövetség előírásainak, most azonban ennél erősebb anyag után néznek.

„Nem tudjuk, milyen lesz a végleges tető, a ház azonban addig is zárva marad”

- mondta.

Embert nem sebesített meg a ragadozó, amelyik szombat reggel, az állatkert nyitása előtt szökött ki a lakóteréből.

Azt nem tudják, mennyi ideig kóborolt szabadon az állatkertben a jaguár, mielőtt észrevették volna, hogy nincs a helyén.

Amennyiben látogatási időn belül szabadult volna ki a házából, a gondozók biztonságos épületekbe vezették volna a látogatókat.

Burks arról is beszélt, hogy az állatkertet külső kerítés is övezi, ez is megfelel a szabályoknak, ám kérdésekre válaszolva Burks elmondta, „elképzelhető”, hogy a nagymacska ezt a kerítést is áttöri és elhagyja az állatkert területét.

Az amerikai szövetségi mezőgazdasági minisztérium a baleset óta megvizsgálta az állatkertet, az engedélyt kiadó szakszövetséget pedig értesítették.

A szökést reggel fél 8 előtt fedezték fel, amikor az etetést végző gondozó bajban lévő állatok kiáltásaira lett figyelmes. A férfi a jaguárt a rókát karámjában pillantotta meg. Egy társával biztonságos épületbe menekültek és rádión értesítették a vezetőket.

Valerióra nyugtató lövedékeket lőttek ki, az elsőt nagyjából 20 perccel a szökés felfedezése után. A ragadozó elaludt, majd negyed 9-kor biztonságosan elszállították.

A jaguárt megvizsgálták, jó egészségben találták. Nem altatták el,

mivel „normális ragadozó módjára viselkedett”.

Borítókép: Illusztráció / Shutterstock / Adalbert Dragon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!