tengerszennyezés

2021.02.11. 15:00

Sydney kikötőjét kajakosok tisztítják meg a szeméttől

A Clean-Up Kayak Tours elnevezésű kezdeményezés szervezője, Laura Stone elmondta, hogy pandémia ide vagy oda, ez a tevékenység virágzik.

Kedonganan, 2021. január 18. Halászok az elmúlt hetek áradásai következtében mûanyag palackokkal borított Kedonganan partján, Bali szigetén 2021. január 18-án. MTI/EPA/Made Nagi

Forrás: MTI / EPA

Fotó: Made Nagi

– Az emberek nem utazhatnak, és keresnek valami tevékenységet, ami egyébként a környezetnek is jót tesz – foglalta össze a jelentkezők motivációját.

Stone évekkel ezelőtt kezdte a szemétgyűjtő kajakos túrákat, miután szemet szúrt neki, hogy mennyi szemét borítja a kikötőt és környékét. Vállalkozása egyébként kajakozni tanítja a jelentkezőket, valamint kajaktúrákat szervez csoportoknak. Mint hozzáfűzte, már hetente négy-öt szemétgyűjtő túrát rendeznek.

Egy hónap alatt 200 kilogrammnyi szemetet gyűjtenek össze a túrákon, főleg plasztik csomagolóanyagokból.

Az ENSZ környezetvédelmi programjának becslése szerint

évente mintegy 8 millió tonna szemét éri el a világ óceánjait,

súlyosan veszélyeztetve a vizek élővilágát és a hajózási útvonalakat is zavarva. A Világgazdasági Fórum és az Ellen MacArthur Alapítvány 2016-os tanulmánya szerint

2050-re több műanyag lesz az óceánokban, mint hal.

A szemétgyűjtő kajaktúrák népszerűek a helyiek körében. Vannak első próbálkozók, de szép számmal visszatérő tagok is.

– Hétmilliárdan vagyunk a Földön, és ha mindenki tesz egy kicsit érte, az természetesen segíteni fog. Csinálni kell – mondta el Julie Greening, aki már tíz alkalommal vett rész szemétgyűjtő kajaktúrán.

Borítókép: Halászok az elmúlt hetek áradásai következtében műanyag palackokkal borított Kedonganan partján, Bali szigetén 2021. január 18-án / Illusztrációfotó / MTI / EPA / Made Nagi

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!