globális válság

2018.10.30. 08:52

Világszerte több mint százezer embert tartanak nyilván eltűntként

A Vöröskereszt szerint ez a szám ugyanakkor csak a jéghegy csúcsa.

Több mint százezer embert tartanak eltűntként nyilván világszerte, ami „globális válságot” váltott ki – közölte a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC).

Agnes Coutou, a szervezet tanácsadója az ENSZ-közgyűlés emberi jogi bizottságában közölte, hogy „ez a valaha tapasztalt legmagasabb szám”. „Tudjuk, hogy ez a jéghegy csúcsa, és csak egy része azoknak, akik becslések szerint a régebbi, illetve a jelenleg is zajló konfliktusokban eltűntek” – tette hozzá.

Az ICRC az eltűntek hozzátartozóival és több mint negyven volt, illetve jelenlegi konfliktusok által érintett ország hatóságaival működik együtt. Öt intézménye foglalkozik az eltűnt személyek felkutatásával.

Agnes Coutou három tényezővel magyarázta az eltűntek számának növekedését: a kiszélesedett fegyveres konfliktusokkal, az évtizedeken át eltűntként nyilvántartottak „nemzedékekre kiható hatásával” és a probléma növekvő globalizálódásával.

„Az eltűntek nemzeteken átnyúló problémája különösen egyértelmű, ha a migrációra gondolunk, amikor emberek ezrei és ezrei menekülnek a konfliktusok elől tranzit- és célországokba” – mondta Agnes Coutou.

Az eltűnések megakadályozására Coutou szerint az ICRC „megelőző fellépést” javasol. Ez azt jelentené, hogy az illetékes hatóságok minden elfogott embert regisztráljanak, tegyék lehetővé, hogy kapcsolatba léphessenek a családjukkal, pontosan vezessék és tegyék központilag elérhetővé az eltűntek névsorát, biztosítsák az elhunytak azonosítását és óvják meg a temetkezési helyeket.

Agnes Coutou reményét fejezte ki, hogy számos ENSZ-tagállam reagál a nemzetközi szervezet kérésére, és „segítséget nyújt azoknak, akik reménytelenül várják a híreket szeretteikről”.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!