már látható

2021.10.17. 15:25

Zebracsikó született a budapesti állatkertben

Romy, a 13 éves zebrakanca hétfőn hozta világra hímnemű csikóját, aki a következő hetekben fog majd nevet kapni.

Budapest, 2017. április 27. A Fővárosi Állat- és Növénykert április 15-én született nőstény zebracsikója a kifutóban 2017. április 27-én.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Attila

Zebracsikó született a budapesti állatkertben, Romy, a 13 éves zebrakanca hétfőn hozta világra hímnemű csikóját, aki a következő hetekben fog majd nevet kapni – olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert által az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Mint írják, az első napokat a zebracsikó közönség elől elzárt istálló nyugalmában töltötte, de szombaton néhány órára a kifutóra is kiengedték az anyaállattal együtt.

A 13 esztendős Romy a hollandiai Beekse Bergen Szafariparkban született 2008 augusztusában, s onnan 2010 szeptemberében került Budapestre. Első utódját még 2015-ben hozta világra, a mostani pedig már az ötödik csikója. Az emlős apja Zucchero, a 11 éves zebramén, aki 2010 júliusában született a franciaországi Peaugres Szafariparkban, és 2012 óta él a magyar fővárosban.

A közlemény megemlíti, hogy a zebracsikón már első látásra meg lehet figyelni, hogy a szőrzete sokkal borzasabb, mint a felnőtt állatoké. Más lófélékhez hasonlóan a zebrákra is jellemző, hogy az első vedlésig jellegzetes csikószőr borítja a testüket, amelyben a pehelyszőrök aránya sokkal magasabb a fedőszőrökhöz képest, mint a felnőtt állatoknál. Ez a fiatalok kezdetben még kissé tökéletlen hőszabályozása miatt hasznos.

A városligeti intézményben csaknem 140 esztendeje foglalkoznak zebrákkal. Az elsők még 1883-ban érkeztek, az első budapesti, és egyben az első magyarországi születésű zebracsikó pedig 1930-ban jött a világra. Azóta a zebrák rendszeresen szaporodnak a főváros állatkertjében. Az idők során több különböző zebrafajt és -alfajt láthatott az Állatkert közönsége.

A mostani állatok az alföldi zebra egyik alfaját, a Böhm-, vagy más néven Grant-zebrákat (Equus burchelli boehmi) képviselik. Ez az alfaj Afrikán belül Dél-Szudánban, Etiópiában, Kenyában, Tanzániában, Ugandában, illetve Zambia legkeletibb részén őshonos – emlékeztet a kommüniké.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben az idei évben különösen sok kisállat, kölyök és fióka jött a világra, gyarapodott többek között az ázsiai elefántok, a Bennett-kenguruk, a fekete hattyúk, a prérikutyák, valamint a tapírok állománya is – áll az összegzésben.

Borítókép: A Fővárosi Állat- és Növénykert április 15-én született nőstény zebracsikója a kifutóban 2017. április 27-én.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!