Életmód

2009.10.19. 17:03

Új öltöny a H1N1 ellen

Laboratóriumi kísérletek már bizonyították, hogy a vírusmolekulák három órával azután eltűntek, hogy az anyaghoz tapadtak. A nagyvilág hírei.

BAMA

Szedi áldozatait az új vírus, és valamilyen módon mindenki védekezni szeretne ellene. Az oltás és az immunerősítés mellett már a ruhaipar sem ül tétlenül. Egy japán cég megkezdte a sertésinfluenza elleni öltöny forgalmazását, mely állítólag elpusztítja a H1N1 vírust.
A cég állítása szerint a ruhadarabot titánium-dioxiddal vonták be, mely ultraibolya fény jelenlétében megöli a vírust.

Ryugo Yamamote szóvivő a Sky News-nak elmondta, hogy speciális, kosz-álló anyaggal próbálkoztak, és a laboratóriumi kísérletek bebizonyították, hogy a vírusmolekulák három órával azután eltűntek, hogy az anyaghoz tapadtak. A gyártó azt állítja, hogy az öltöny képes csökkenteni a cigarettafüst szagát is. Japánban mintegy 300 férfi divatáru üzlet kínálja a terméket meglehetősen borsos áron, kb. 120 ezer forintnak megfelelő jenért.

Állcsontizület felnőtt őssejtekből

Az állízület problémáit fejlődési rendellenesség, ízületi gyulladás és sérülés is okozhatja, azonban az ízület összetettsége miatt a csontátültetés nem jöhet szóba. Van remény azonban a helyreállításra!
Dr. Gordana Vunjak-Novakovic és munkatársai az emberi állkapcsot formázó szövetvázra csontvelőből vett őssejteket ültettek, aztán az egészet egy speciális bioreaktorba helyezték, amely a természetes csontfejlődés során szükséges tápanyagokat juttatta a rendszerbe. A létrehozott ízület nem tartalmazott porcot, a tudósok ezért most egy csontot és porcot is tartalmazó hibrid graft előállításán dolgoznak. A módszer az agy- és arckoponya más csontjaira is alkalmazható, amelyek pótlása szintén nagyon nehéz, de ezzel lehetővé válna a helyreállítás például sérülés vagy daganateltávolítás után.

Az édességfüggő gyerekből erőszakos felnőtt?

Egy friss tanulmány szerint azok a gyerekek, akik napi rendszerességgel fogyasztanak édességet, nagyobb valószínűséggel válnak erőszakos felnőtté, mint társaik. Noha a tudósok még nem tudják, mi lehet ennek a magyarázata, gyanítják, hogy a rendszeres édességfogyasztással a kicsik nem tanulják meg, hogyan várjanak egy, az általuk áhított dologra. A tanulmány egy hetvenes évek beli brit tanulmány adataira támaszkodik, amelyben 17 500 résztvevőt kérdeztek ki a szakemberek. Kiderült, hogy azokat a 10 éves gyerekeket, akik csokit és más édességet ettek napi rendszerességgel, sokkal nagyobb valószínűséggel ítélték el erőszakos ügyekben 34 éves korukra. Miután az édességfüggő gyerekek a kielégülés érzését nem képesek elhalasztani, ez lobbanékony viselkedést eredményezhet, amit pedig a bűnözéssel és az erőszakkal azonosítanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!