Életmód

2009.11.16. 15:20

Kétszázmilliós végkielégítés jár a Sláger-rádiósoknak

Kétszázmillió forintot fizet a megszűnésre ítélt Sláger rádió az alkalmazottainak, amennyiben nem tud további munkalehetőségeket biztosítani nekik. Ebben az összegben azonban Boros és Bochkor pénze még nincs benne.

BAMA

A két rádiós ugyanis háromnegyed részben tulajdonosai a nagy sikerű Bumerángnak – legalábbis a Bors információi szerint - éppen ezért az ő pénzükkel kapcsolatban még semmilyen döntést nem hoztak a hozzáértők.

Kétszázmillió az alkalmazottaknak

Egyelőre csak annyi biztos: ha a jelenlegi és a jövendőbeli tulajdonosnak nem sikerül megállapodnia, és a rádiónál dolgozóknak nem tudnak további munkalehetőségeket biztosítani, akkor nagyjából kétszázmillió forintot kell szétosztaniuk az állomás dolgozói között…

November 18-án szűnik meg a Sláger rádió és a Danubius rádió műsorszolgáltatási jogosultsága, mivel az ORTT által kiírt pályázatokat egyiküknek sem sikerült megnyernie. A hallgatók azonban nem nyugszanak bele a törvényhozók döntésébe: petíciókkal, mozgalmakkal, közösségi oldalakon való tiltakozással igyekszenek elérni, hogy kedvenc rádióik ne tűnjenek el a süllyesztőben… Szerdán kiderül: mire jutottak.

Ajánljuk még:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik