vitaminforrás

2019.01.21. 19:04

Sikeres volt a nagy citromléteszt

Citromlevek komplex vizsgálatát és ellenőrzését végezték el a szakemberek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Szupermenta programjában.

Forrás: Shutterstock

Fotó: New Africa

Aki citromlével szeretné bevinni a szervezetébe a C-vitamint, az jobban jár, ha maga facsarja ki a gyümölcsből. A bolti lében szinte lehetetlen, hogy ugyanannyi legyen – írja a borsonline.hu.

A citromlé került a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal idei első vizsgálatai közé. A Borsnak elárulták: bizony, nagy a különbség a frissen facsart és az előrecsomagolt között.

Kimutatható volt, hogy természetesen magasabb C-vitamin-tartalommal rendelkezik a gyümölcsből frissen facsart lé. Persze, ez nem azt jelenti, hogy a flakonos citromlével amúgy baj lenne.

„A jogszabályi rendelkezések értelmében csak biztonságos, egészségre veszélyt nem jelentő élelmiszerek kerülhetnek forgalomba, ez pedig a citromlevekre és a citromra is vonatkozik” – írta a lap érdeklődésére a Nébih.

Az uniós rendelet a levek esetében csak kevés adalékanyag használatát engedélyezi. A kén-dioxid-tartalomra vonatkozóan felső határértéket ír elő, ezen kívül csak aszkorbinsav és citromsav tehető beléjük. „A teszt során vizsgáltuk a ben-zoesav- és szorbinsavtartalmat is, de a tizenhárom elemzett termék nem tartalmazta ezeket a tartósítószereket. Ezek nem is engedélyezettek a citromlevek esetében” – tette hozzá a hivatal.

A citromlevek élelmiszerminőségi- és biztonsági szempontból megfeleltek, de 8 esetben a kisebb súlyú jelölési hibák miatt hatósági eljárás indult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!