előrejelzés

2020.12.06. 15:40

Évtizedek óta először nőhet a szegénység mértéke a világban

Évtizedek óta először nőhet a mélyszegénység mértéke a világban az ENSZ humanitárius ügyek összehangolásáért felelős irodájának vezetője szerint, aki a koronavírus-világjárvány gazdasági hatásait emelte ki fő okként.

Mark Lowcock azt is leszögezte, hogy a járvány a legszegényebbek és a legkiszolgáltatottabbak között pusztít a leginkább, és a pandémia következtében vélhetően a duplájára nő majd az AIDS, a malária és a tuberkulózis halálos áldozatainak a száma is.

Hozzátette, a járvány mellett a különböző helyi konfliktusok és az éghajlatváltozás miatt is egyre többen szorulnak majd humanitárius segítségre.

Az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Hivatala (OCHA) szerint 2021-ben 40 százalékkal nőhet a rászorulók száma, a szervezet becslései szerint mintegy 235 millió embernek lesz szüksége humanitárius segítségre.

Lowcock azt mondta, az ENSZ a rászorulók kétharmadához szeretne eljutni, a maradék egyharmadról pedig a tervek szerint a Vöröskereszt és más humanitárius szervezetek gondoskodnának.

Hozzátette azt is, hogy az ehhez szükséges összeg és a donorok által felajánlott támogatások közti szakadék egyre nő. A jemeni és a szíriai válság mellett Afganisztánt, Kongót, Haitit, Nigériát, Dél-Szudánt, Ukrajnát és Venezuelát említette mint olyan országokat, amelyek sürgős segítségre szorulnak.

Leszögezte: elsősorban nem a járvány, hanem annak a gazdasági következményei vannak katasztrofális hatással a nemzetközi humanitárius helyzetre.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!