Ország-világ

2021.03.25. 11:18

Másokat is regisztrációra bátorítanak a beoltottak

A beadott oltások számának gyors növekedésével egyre több hazai tapasztalat gyűlik össze a vakcinákról.

Legfeljebb enyhe mellékhatásokat tapasztaltak a Magyar Nemzet által megszólaltatott beoltott személyek, akik mind örülnek, hogy megkaphatták a vakcinát. A lapnak nyilatkozó, az oltáson már átesett orvosok pedig mindenkit arra buzdítanak, hogy regisztráljanak, és fogadják el a kezelőorvosuk által számukra megfelelőnek ítélt vakcinát.

A beadott oltások számának gyors növekedésével egyre több hazai tapasztalat gyűlik össze a vakcinákról, ezért megkérdeztek néhány, különböző okból beoltott személyt, mit tapasztaltak, amikor megkapták a vakcinát.

Immunizációra biztatnak az orvosok

A szúrás helyén minimális érzékenység alakult ki, és aznap éjjel, amikor megkaptam az első oltást, némi hidegrázást tapasztaltam. Ez egy Algopyrintől meg is szűnt, és másnap reggeltől semmi bajom nem volt – emlékezett vissza Ágnes, aki sebészorvosként már december végén megkapta a Pfizer-vakcinát, és azóta már a második oltáson is átesett.

Ágnes mindenkit arra biztat, hogy feltétlenül fogadják el az oltást, amit a kezelőorvosuk javasol, bármelyik vakcinát is ajánlják fel.

Szintén az első körben, már ­január közepén megkapta a Pfizer-vakcina első adagját egy másik orvos, Anna, akit azóta már a második dózissal is beoltottak. – A munkahelyem már az oltási program kezdeti időszakában kijelölt oltópont volt, így itt kaphattam meg a vakcinát.

Megtiszteltetés volt, hogy a társadalom azzal fejezi ki az elismerését a munkám iránt, hogy hamar beoltottak

– mondta a doktornő.

Az első adag után a beadás helyén a karom kicsit fájt, ez egy-két nap alatt teljesen megszűnt. Emellett estére fejfájásom lett, ami egy paracetamol tartalmú fájdalomcsillapító hatására elmúlt – mesélte Anna, aki úgy emlékszik vissza, hogy az első alkalommal az adminisztráció elég lassan ment, a kötelező harminc percnél hosszabban kellett várnia. – Úgy láttam, a legtöbb feladat az adminisztratív személyzetre hárul. A második oltás után már készen voltak a papírok is, mire letelt a megfigyelési idő – emlékezett vissza az orvos, aki szintén arra buzdítja az embereket, hogy mindenképpen oltassák be magukat. – A háziorvosok nagyon gondosan mérlegelik, melyik oltást ajánlják fel a betegeiknek. Csak a mihamarabbi átoltottság elérésével lehet letörni a járványt. Arra kell gondolnunk, hogy ezzel nemcsak magunkat védjük, hanem mindenkit, akivel találkozunk.

Sőt, ha az oltás segítségével nem betegszünk meg, akkor közvetetten még azoknak is segítünk, akik kórházban fekszenek, hiszen így nekik több figyelem juthat, jobb ellátást kaphatnak – fejtette ki a lapnak a doktornő.

Elégedett páciensek a rendelőkben

Nyáron leszek 96 éves, a család már az első napon regisztrált, így az elsők között, február elején megkaptam az oltást, és azóta már a másodikat is – mesélte a lapnak Judit néni. Modernával oltották be, de bármelyik vakcinát elfogadta volna. – Semmi kellemetlent nem éreztem, sem a beadáskor, sem később – emlékezett vissza az idős hölgy, akit a háziorvosa oltott be. – Egy héttel előbb jelezték, hogy várható az oltás, aztán volt még egy telefonhívás a pontos időpontról. Örültem, hogy a saját orvosomhoz, ismerős környezetbe mehettem. Aznap én voltam az első.

Hőmérőzés, vérnyomásmérés, kikérdezés után azonnal oltottak, a hozzájáruló nyilatkozattal sem kellett időzni, már itthon kitöltöttem. A kötelező megfigyeléssel együtt sem tartott az egész fél óránál tovább

– mondta Judit néni, aki reméli, hogy a családjában, meg mindenütt minél előbb mindenki védett lesz, és talán a húsvét végre meghozza a nyitást.

Február 25-én kapta meg a Sinopharm-vakcinát a háziorvosnál Árpád, aki szintén a kora miatt került sorra Budapest egyik agglomerációs településén. A férfit a háziorvosa értesítette telefonon, a rendelőbe pedig a megadott időpontban hívták be, és rövid kikérdezés és vizsgálat után beoltották. – Minden rendben ment – emlékezett vissza Árpád, aki viccesen azt is megjegyezte: a legnagyobb kihívást a beleegyező nyilatkozat kitöltése jelentette neki.

Enyhe mellékhatások voltak csupán

Noémi március 16-án az AstraZeneca-vakcinát kapta meg a háziorvosánál, aki akkor kezdte el a nem veszélyeztetett korú, krónikus ­betegeit oltani. – Pajzsmirigybetegként az orosz oltást nem kaphatom, de ezen kívül bármit elfogadtam volna, a kínait is – jelentette ki Noémi. A hölgy nagyon enyhe fájdalmat érzett csupán az oltás helye körül, és az első éjszakán volt hőemelkedése. – A váróban ki kellett tölteni a beleegyező nyilatkozatot. A rendelőben az általános állapotfelmérés után rendben és gyorsan zajlott az oltás. Megkaptam az igazolást, amin órára, percre lebontva szerepelt a következő oltás időpontja is.

Mindenkit akkor oltottak be, amikorra az időpontja szólt, és ­szigorúan betartatták azt az időt is, amíg megfigyelés céljából a váróban kellett maradnunk – emlékezett vissza Noémi.

Zsuzsanna hetvenévesen, komolyabb krónikus betegség nélkül kapta meg a Szputnyik V vakcinát. – ­Március 17-én a Budai Gyermekkórház oltópontján kaptam meg a védőoltást, és ugyanide megyek majd a másodikra húsvét után – mesélte az asszony. Zsuzsanna is úgy emlékszik, minden gördülékenyen zajlott. – Az oltást alig éreztem, és utána sem volt semmilyen kellemetlenség.

Nagyon jó érzés, hogy lassan legalább részben védett vagyok, és hamarosan újra normális mederbe terelődhet az életünk. Félelem nélkül találkozhatok a gyerekeimmel, unokáimmal, nemcsak képernyőn, hanem személyesen is – mondta a Magyar Nemzetnek Zsuzsanna.

Borítókép: Regisztrációs pont a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ egyik oltópontján 2021. március 13-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!