Napozzon óvatosan!

2018.05.09. 08:00

A génjeinktől függ a leégésre való hajlam

Bizonyos gének határozzák meg, hogy az ember mennyire hajlamos a leégésre, és annak eredményeként a bőrrák kialakulására - állítják kutatók.

A szakemberek Nagy-Britanniában, Ausztráliában, Hollandiában, valamint az Egyesült Államokban élő és európai felmenőkkel rendelkező csaknem 180 ezer ember genetikai állományát megvizsgálva azonosítottak húsz olyan gént, amely összefüggésben van a leégés fokozott kockázatával – írta a medicalxpress.com.

A Nature Communications című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint a húsz gén közül nyolcat korábbi kutatások már összefüggésbe hoztak a bőrrák kialakulásával. A genom legalább egy régiójában „arra utaló bizonyítékot találtunk, hogy a melanoma kialakulásában szerepet játszó gén a leégésre való hajlam fokozásával működik közre a folyamatban” – mondta Mario Falchi, a King's College London munkatársa, a tanulmány társszerzője.

A napsugárzás rendkívül fontos a szervezet D-vitamin termelése szempontjából. Ez a vitamin felel a csontok, a fogak és az izmok egészségéért, és a kutatók szerint a krónikus betegségek, akár még a rák kivédésében is segíthet. A napsugaraknak való túlzott kitettség azonban fájdalmas lehet rövid távon és veszélyes következményekkel járhat az egészségre nézve.

A tanulmány, amely a leégés genetikai hátterével foglalkozó eddigi legnagyobb vizsgálat, segít magyarázatot adni arra, hogy az azonos bőrtónusú emberek miért reagálhatnak eltérően a napsugárzásra: néhányan vörösre égnek, mások lebarnulnak. Az eredmények továbbá a bőrrák kockázati tényezőinek megismerésében is segíthetnek.

„Rendkívül fontos, hogy ezeket a géneket még részletesebben tanulmányozzuk, hogy megértsük, miként járulnak hozzá a leégésre való hajlamhoz” – húzta alá Falchi, aki szerint a jövőben talán genetikai vizsgálattal is ki lehetne szűrni a kockázati csoportba tartozó embereket.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!