Járvány

2020.03.13. 11:40

A járvány a nyári fesztiválokat is érintheti

Közleményt adtak ki a 2020. március 11-én elrendelt vészhelyzettel kapcsolatos kormányzati – a magyar fesztiválokat érintő – intézkedésekkel összefüggésben.

Sopron, 2019. június 28. A 27. VOLT Fesztivál a soproni Lõvér kempingben 2019. június 28-án. MTI/Nyikos Péter

Forrás: MTI

Fotó: Nyikos Péter

Lássuk a közleményt:

Magyarország kormánya 2020. március 11-én kihirdette 41/2020. számú rendeletét az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről.

A tegnapi napon kihirdetett, visszavonásig érvényes vészhelyzeti intézkedések közül, a 7-es pont jelentősen érinti a közeljövőben tervezett fesztiválokat, tagjaink tavaszi rendezvényeit.

Ennek értelmében:

„..Tilos megtartani azt a rendezvényt, amelynek létszáma zárthelyen 100 főnél több, nem zárt helyen pedig 500 főnél több. E korlátozás érvényesítése a rendező, valamint a helyiség üzemeltetőjének a felelőssége.”

A Magyar Fesztivál Szövetség, mint Magyarország legnagyobb fesztiválokat képviselő szakmai szervezete, a kialakult helyzetben, elsődleges feladatának tekint a tájékoztatást és az érdekegyeztető közvetítést 220 tagja és a kormányzati szervek, valamint a krízis kapcsán felálló munkacsoportok között.

A koronavírus miatti kormányzati, önkormányzati és egyéb szervezeti intézkedések minden szegmensben befolyásolhatják fesztiváljainkat, lett légyen szó közönségről, művészekről, szervezői csapatokról, támogatókról, technikai kiszolgálókról és egyéb vállalkozói tevékenységekről is.

„Ünnepnapjaink” többsége – épp sokszínűségük miatt – nem csak a szórakozásról, de a minőségi kultúra közvetítéséről, a kulturális turizmus általi településfejlesztésről, értékmentésről és teremtésről is szól. A nagyobb fesztiválok előkészítése, tervezése és lebonyolítása több hónapos csapatjáték során jön létre.

Magyar Turizmus Ügynökség felkérésére Szövetségünk képviseli a hazai fesztiválokat – a témában heti rendszerességgel ülésező, országos szakmai szervezetek képviselőit tömörítő – munkacsoport egyeztetéseken. A munkacsoport elsődleges feladata a turisztikai ágazatot és ezen belül a fesztiválokat érintő intézkedések és hatások megismerése, az ágazat képviselőinek tájékoztatása és az ágazat speciális helyzetének megismertetése a döntéshozókkal, a veszélyhelyzet alatt és annak elmúlta után is.

A Magyar Fesztivál Szövetség www.fesztivalszovetseg.hu honlapon, a facebookon és a médiában is igyekszik folyamatos tájékoztatást adni a hazai és nemzetközi fesztiválélettel kapcsolatban.

Aktuálisan kiemelt feladatunknak tekintjük a tájékoztatást, mindenek előtt azokban a speciálisan a fesztiválok szervezőit érintő kérdésekben, amik a kialakult válsághelyzet következtében tagjaink tervezett rendezvényeit, munkájukat érinthetik.

a központi tájékoztatás hírei és felületei mellett a következő helyen is tájékozódhatnak:

A járvány miatti rendelkezések miatt – a szezon elején – több nagy tavaszi- és országos hatású fesztivál kénytelen lemondani, vagy halasztani programjait.

A Magyar Fesztivál Szövetség reméli, hogy mielőbb helyre áll a rend és a fesztiválokat szerető közönség újra élvezheti a kulturális, közösségi, ifjúsági, népművészeti/ hagyományőrző és a gasztrokulturális rendezvényeink adta élményeket.

Borítókép: A 27. VOLT Fesztivál a soproni Lővér kempingben 2019. június 28-án

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!