Támogatás

2020.10.02. 07:34

A legtöbben a mentőknek ajánlották fel adójuk egy százalékát

Idén az Országos Mentőszolgálat Alapítványnak ajánlották fel a legtöbben adójuk egy százalékát – tudta meg a Világgazdaság.

Budapest, 2020. mjus 10. Rsztvevk a mentk napja alkalmbl rendezett nnepsgen, amelyen hsz j mentautt adtak t az Orszgos Mentszolglat (OMSZ) Mark utcai szkhzban 2020. mjus 10-n. MTI/Szigetvry Zsolt

Forrás: MTI / Szigetváry Zsolt

Fotó: Szigetváry Zsolt

A pénteki cikk szerint a koronavírus-járvány alatt indított tájékoztató kampánynak is köszönhető, hogy egy év alatt bő százmillió forinttal több felajánlás érkezett a mentőkhöz, amivel a leginkább támogatott szervezetté léptek elő a tavalyi harmadik helyük után.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) adatai szerint a Nemzeti tehetségprogram mellett csaknem 28 ezer civil kedvezményezett, valamint 114 egyház részesül az szja 1 százalékos felajánlásából 2020-ban. A statisztikákból az is kitűnik azonban, hogy évről évre csökken a civil szervezeteket támogatók köre, miközben egyre többen jelölnek meg kedvezményezettként egyházakat: 2018 óta csaknem négyszázezerrel többen rendelkeztek valamilyen magyarországi vallási közösség javára. A civileknek 2015-ben 2,2 millióan ajánlották fel az 1 százalékot, idén már csak 1 millió 600 ezren.

Az adózók körében még mindig népszerűek a gyermekek fejlődését, gyógyítását, valamint az állatok védelmét szolgáló alapítványok, egyesületek.

Borítókép: résztvevők a mentők napja alkalmából rendezett ünnepségen, amelyen húsz új mentőautót adtak át az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) Markó utcai székházában 2020. május 10-én

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!