Van még privát szféra?

2018.08.27. 11:22

A munkavállalók fele a mobilján szabadidejében is dolgozik

A technológia terjedése nem csak a kommunikációnkat alakította át: az okostelefonok által eltűnik a határ munka és magánélet között.

Az európai dolgozók 45 százaléka például már a hivatalos munkaórákon és az irodán kívül is folyamatosan elérhető, a kollégák rendelkezésére áll. A technológia által biztosított rugalmasságot azonban maradéktalanul kiélvezzük, a munkavállalók 24 százaléka a mobiljának köszönhetően például már sokkal gyakrabban él a távmunka lehetőségével – írja a hirado.hu portál.

Mint arról beszámolnak, többek között a Samsung cég is gyárt olyan mobileszközöket, melyek egyaránt helytállnak a munka és a magánélet világában.

Az elmúlt hónapokban a koreai óriáscég azt kutatta, hogy az okostelefon milyen hatással van a munkaidő és munka elvégzésének helyére. A 10 európai országot vizsgáló kutatásból kiderül, hogy

a tipikus, 8 órás munkaidő már a múlté, a mobil technológia új, alternatív idősávokat és helyszíneket kínál a munkavégzésre.

Fotó: Pexels.com

Úton-útfélen dolgozunk

A megkérdezettek 58 százaléka gondolja úgy, hogy

a rugalmas, nem helyhez kötött munka sokkal hatékonyabbá teszi a munkavállalókat.

Ennek ellenére a dolgozók 73 százaléka még mindig a munkahelyén érzi magát a leginkább produktívnak.

A Samsung kutatásából kiderült, hogy

a dolgozók mindinkább kihasználják az ingázás alatti üres órákat is,

a munkahétből 1,4 órát abszolválnak ilyenkor, míg átlagban heti 1 órát dolgoznak a megkérdezettek a szabadban és 0,7 órát valamilyen kávézóban vagy étteremben.

Élvezzük a szabadságot, és több magánéletre vágyunk

A kutatás rávilágít arra is, hogy a mobil technológiai fejlődésnek köszönhetően a munkavállalók 40 százaléka sokkal elkötelezettebbnek érzi magát a saját munkája iránt, mint 5 évvel ezelőtt. 51 százalékuk nyilatkozta, hogy például jelentősen könnyebben tud együttműködni a más-más helyszínen dolgozó kollégáival.

A munkahelyi és a személyes tér összemosódása azonban aggodalommal tölti el a megkérdezetteket:

az európai dolgozók 38 százaléka sokkal stresszesebbnek érzi magát emiatt, 41 százalékuk szeretné, ha megmaradna az éles határ a munkaidő és a magánélet között.

A mobil technológia előnyeit azonban tudatosan használjuk, a dolgozók 60 százaléka tesz lépéseket annak érdekében, hogy elkülönüljön a munkaidő és a privát szféra.

Fotó: Pexels.com

Új szokások, új kihívások

Bár a munkaadók és a munkavállalók egyaránt kihasználják a mobil technológia előnyeit, az új típusú munkavégzés mind dizájn, mind adatvédelem szempontjából új kihívások elé állítja az okostelefonok fejlesztőit: olyan infrastruktúrát kell kialakítaniuk, amely mindkét szempontból alkalmassá teszik a mobilokat a munkavégzésre.

A munkavállalók 44 százaléka úgy gondolja, hogy tisztában van vele, hogy miként védje a munkahelyi adatait a készülékén. 45 százalékuk a legtöbb esetben vagy mindig gondoskodik a megfelelő adatvédelemről a céges telefonján, a válaszadók 17 százaléka azonban csupán ritkán vagy soha nem foglalkozik ezzel.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Pixabay

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!