sikeres kezelés

2018.04.11. 09:07

A rákbetegek száma nő, a halálozás csökken

A rákos betegek halálozása 1100 fővel csökkent, amely mögött az új terápiás irányelvek és az egyénre szabott kezelések állnak.

Forrás: shutterstock

Fotó: photographee.eu

Az utóbbi 4-5 évben 11 ezerrel emelkedett az új daganatos megbetegedések száma, a rákos betegek halálozása pedig 1100 fővel csökkent – írja a Világgazdaság. A csökkenő halálozási mutatók mögött az új terápiás irányelvek és az egyénre szabott kezelések állnak – mondta Kásler Miklós az Országos Onkológiai Intézet (OOI) főigazgatója. Hozzátette, a női rákhalálozás rontja leginkább a statisztikát, mivel a nők körében jelentősen nőtt a dohányosok száma.

Tavalyi adatok szerint Magyarországon száz halálozásból 26-ért felelős a daganatos megbetegedés; az Európai Unión belül Szlovénia 32-es mutatója a legrosszabb, de a magyarnál rosszabb halálozási adatok vannak Hollandiában, Írországban és Dániában is. A magyarországi rákstatisztikák tekintetében 1999-ben haltak meg a legtöbben daganatos megbetegedésben, akkor 34 ezren vesztették életüket daganatos betegség miatt.

Az OOI betegforgalmáról Kásler Miklós elmondta,

2016-ban 347 ágyszámmal rendelkezett az intézet, a fektvőbeteg forgalmuk 2006-os 25 ezer főről tíz év alatt 45 ezerre nőtt, a járóbeteg forgalmuk pedig 127 ezer beteggel emelkedett, 2016-ban 640 ezer beteget láttak el.

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) a gyógyszerkasszából évente 84 milliárd forintot költ a daganatos betegek gyógyítására, és ez az összeg évről évre emelkedik – tette hozzá a főigazgató. Míg korábban egy-egy kemoterápia néhány tízezer forintba került, most egy immunterápiás kezelés ára egy-egy beteg esetében eléri a 15-20 millió forintot.

Az Országos Onkológia Intézet eszközparkjának megújítására tavaly 3,5 milliárd forintot fordítottak, az elmúlt 25 évben az ötmillió forint feletti eszközbeszerzések 13,1 milliárd forintot tettek ki.

Idén több mint 5 milliárd, az elkövetkező években 10,3 milliárd forint jut az Országos Onkológiai Intézet fejlesztésére. Az intézet idén kapott egy úgynevezett cyberknife-ot, 1,7 milliárd forintért, ami kiemelkedő pontosságú és eredményességű sugárterápiás eszköz és jelenleg Európában sem túl gyakori – mondta Kásler Miklós. Magyarországon jelenleg 40 besugárzó készülék van ezek közül 28 vadonatúj, ezek az utóbbi három évben kerültek be a terápiás eszköztárba – közölte lapunkkal a főigazgató.

Borítókép: illusztráció

Shutterstock / Photographee.eu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!