kárpát-medence

2021.04.14. 09:15

Digitális innovációt hoztak tető alá Szabadkán (videó)

A délvidék magyarság hagyományos szellemi és kulturális központja Szabadka.

Ebben a városban kapott helyet a régió egyik legmodernebb irodaháza a Digital Hive, amely három helyi informatikai cégnek ad otthont – tudhatták meg a köztévé Kárpát-medence című műsora legutóbbi adásának nézői.

Itt dolgozik a szabadkai Dudás Róbert is, aki tíz éve lépett erre a pályára.

– Nagyon nagy élmény, hogy egy garázs cégből indulva eljutottunk oda, hogy ennyire pazar épületben dolgozhatunk nap mint nap, az igazán szép, és mindenféleképpen motiváló, akár a nehezebb pillanatokban – mondja a projektmenedzserként dolgozó fiatalember.

Róbert csak egy a fiatal informatikusok közül, akik megtalálták számításukat Szabadkán. Egy másik irodában találjuk Krisztiánt, aki – bár Szegeden végzett – mégis hazahúzta a szíve Szabadkára.

– Nagyon sok minden köt haza, párom is itt van. Néptáncot oktatok itt Szabadkán még a munka mellett, az nagyon nagy húzóerő volt haza. Mindig is lokálpatriótának tartottam magam, szeretem Szabadkát, úgyhogy nekem mindig egyértelmű volt, hogy itt szeretnék elhelyezkedni ha erre van lehetőség – sorolja Pintér Krisztián szoftverfejlesztő.

Óriási motiváció a fiatalok számára, hogy ennyire modern környezetben dolgozhatnak nap mint nap. Az irodaház ötlete 2015-ben született, 2019-es átadásával pedig régi álom valósult meg.

– A cégeknek, amikkel jóban vagyunk hasonló meglátásunk volt, és így kialakult az ötlet, hogy egy ilyen modern irodaházat építsünk, amiben tudjuk a fiatalembereket foglalkoztatni és tudunk tovább fejlődni – nyilatkozta Perić Alexander ügyvezető.

Az irodaház építésére 2017-be pályáztak az alapítók, sikerrel. A Prosperitati Alapítványnak köszönhetően rövid idő alatt a tervekből valóság lett.

– Ez egy anyaországi támogatás, és mindig szokták kérdezni tőlünk, hogy mekkora előrelépés. Az biztos, hogy ha nem lett volna ez az anyaországi támogatás, akkor nem gondolkodtunk volna ekkora épületben, és az biztos, hogy nem 2019-ben, hanem 202x lett volna a dátum, amikor ezt így önerőből meg tudtuk volna valósítani – tette hozzá a társtulajdonos Koza Andor.

Ez az épület sokkal több, mint irodaház. Az alapítók nem titkolt célja volt egy családias és modern légkör létrehozása, ahol jól érzik magukat a fiatalok. Az irodaházat saját fejlesztésű okosotthon rendszerrel szerelték fel.

– Szerettünk volna okos megoldásokat, mivel itt IT cégek vannak. Ezért lett okos épület, nincsenek kapcsolóink, mobiltelefonról működtetünk mindent. Az irodákban egy-egy tablettel lehet irányítani, vezérelni a klimatizációt, fűtést, hűtést, fűtést, a fényeket, tehát gyakorlatilag mindent – mutatta be Koza Andor.

A közös kávézások, ebédek összehozzák a fiatalokat, erős közösséget kovácsolva belőlük. Munkájukat olyan modern környezetben végezhetik, amely még nyugat-európai szinten is egyedülálló.

– Szabadka nem túl nagy város, és abból indultunk ki, hogy a határ és Szeged viszont nagyon közel van. A helyi fiataloknak Szeged nagyon vonzó. Így föl kellett vegyük a versenyt, hogy egy olyan épületet, egy olyan környezetet biztosítsunk a fiataloknak, amit ha meglátnak, akkor igenis elgondolkodnak, hogy van értelme itt maradni és itt családot alapítani, itt jövőt tervezni – részletezte Erdudac Dániel cégvezető.

A jövőben a cégek további fejlesztéseket terveznek, hogy egyre több fiatal magyar szakembert foglakoztathassanak.

– Szeretnénk regionálisan meghatározó cég lenni. Olyan cég, amire felfigyelnek a helyi fiatalok, akár példát mutasson azoknak, akik vállalkozni szeretnének. Másrészről biztos alapot biztosítani azoknak a fiataloknak, akik magyar nyelven, Szabadkán akár IT-t, informatikát, programozást végeznek, hogy ne kelljen egyből arra gondolniuk, hogy külföldre mennek – avatott be a tervekbe Erdudac Dániel.

Az alapítók abban bíznak, hogy Szabadka olyan regionális informatikai központtá növi ki magát, ahol a magyar fiatalok büszkén vállalnak majd munkát, és így megtalálják boldogulásukat is szülőföldjükön.

Borító és szövegközi képek: videóból kivágott fotók

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!