tízszeres arány

2017.10.11. 14:42

Drasztikusan emelkedik a túlsúlyosak aránya az 5-19 évesek körében

Több mint tízszeresére emelkedett az elhízott gyerekek és fiatalok aránya 1975 és 2016 között. Ha ez így folytatódik 2022-re több lesz a túlsúlyos mint az átlagnál soványabbak.

Forrás: Shutterstock.com

Fotó: Pressmaster

Egy a negyven évnél fiatalabbak körében végzett kutatás szerint a gyerekek és tinédzserek aránya az elhízottak közözött több mint tízszeresére emelkedett. A tanulmány megállapította, hogy az elhízás üteme az alacsony és közepes jövedelmű államok körében emelkedik a leggyorsabban. Ezzel szemben a gazdag országokban a túlsúlyos gyerekek és fiatalok arány már nem növekszik, de „elfogadhatatlanul magas maradt” – írták a londoni Imperial College és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) kutatói, akik több mint 2400 tanulmányt elemeztek, ezek nagyjából 32 millió, 5-19 éves gyerek adatait foglalták magukba 1975 és 2016 között.

A felmérés szerint 1975-ben a világon még csak egy-egy százalék volt az elhízott fiúk és lányok aránya. Ezzel szemben 2016-ban már a fiúk esetében 8 százalékról beszélünk a lányoknál meg 6 százalékról, ami azt jelenti, hogy tízből nyolc fiú, és tízből hat lány, nevén nevezve a jelenséget: kövér.

„Negyven év alatti korosztályban nagyjából 11 millióról 124 millióra ugrott az elhízott gyerekek és tizenévesek száma a világon, azaz több mint tízszeres a növekedés”

- mondta el egy sajtótájékoztatón Majid Ezzati, a tanulmány vezető szerzője, az Imperial College közegészségügyi karának munkatársa.

A kutatók az otthoni és iskolai étkezés javítását és a több testmozgást szorgalmazták, hogy a gyerekeknek felnőtté válva ne kelljen a cukorbetegség, a szívbaj és egyes ráktípusok túlsúly okozta magasabb kockázatával szembenézniük.

A tanulmány szerint szükség van a só-, cukor- és zsírtartalom jól látható, egyértelmű jelölésére az élelmiszerek címkéin, hogy a fogyasztók „egészséges döntéseket” hozhassanak. Meg kell fontolni a „bóvliélelemnek”, vagyis junk foodnak is nevezett ennivalók adójának az emelését és reklámozásuk szabályainak szigorítását – írta a tanulmány.

Dél-Afrikában, Mexikóban és Egyiptomban „néhány évtizede nagyon alacsony volt az elhízott gyerekek és tizenévesek aránya”, most azonban ezekben az országokban a lányok elhízása 20-25 százalékos arányt ért el, ami a legmagasabbak között van – áll a jelentésben.

„A Kelet-Ázsiában, Latin-Amerikában és a karibi térségben mért értékek azt mutatják, az alultápláltságtól a túlsúlyig és az elhízásig vezető utat gyorsan meg lehet tenni” – magyarázta Ezzati.

Ha így folytatódik, 2022-re több lesz az elhízott gyerek és tizenéves, mint az átlagnál kisebb súlyú, akik jelenleg nagyjából 192 millióan vannak.

Az alultápláltak mintegy fele Indiában él. Jelenleg az ő számuk még meghaladja az elhízottakét.

A gyerekkori elhízás legmagasabb arányát tavaly Polinézia és Mikronézia szigetvilágában mérték, a lányok 25,4 százaléka, a fiúk 22,4 százaléka tartozott ide.

A két térséget követték „a nagy jövedelmű, angolul beszélő országok”, köztük az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Írország és Nagy-Britannia.

A gazdag országok közül az Egyesült Államok állt a legrosszabbul, a lányok 19,5, a fiúk 23,3 százaléka számított elhízottnak.

Az elmúlt négy évtizedben teljesen megváltozott az élelem, az adagok, a viselkedési és fogyasztási minták. Az erősen feldolgozott élelmiszerek nagyobb arányban kaphatók, olcsóbbak és jobban reklámozzák őket„ – fűzte hozzá Fiona Bull, a WHO szakértője.

A tanulmány a Lancet brit orvosi lap aktuális számában jelent meg.

Borítókép: Pressmaster / Shutterstock.com

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!