javuló statisztika

2019.01.31. 22:04

Egyre kevesebb az elhízott gyerek Magyarországon

Bevált a menzareform és a mindennapi tornaóra bevezetése.

A különböző jogszabályi változtatásoknak és a szakmai összefogásnak köszönhetően megtorpant a magyar gyerekek körében a túlsúlyosok aránya – erről az egészségügyért felelős államtitkár beszélt egy szakmai konferencián csütörtök Budapesten.

Horváth Ildikó azt mondta,

például a mindennapi testnevelés bevezetésével, a közétkeztetést érintő menzareformmal sok olyan dolgon lehetett változtatni, aminek pozitív hatása már érzékelhető.

A Táplálkozás, Életmód és Testmozgás (TÉT) Platform konferenciáján az államtitkár kifejtette, a mérések szerint a magyar gyerekek többet mozognak európai társaiknál, és a 2010-es és 2016-os adatokat összehasonlítva az látszik, hogy megtorpant a gyerekkori elhízás mértéke Magyarországon.

Hozzátette:

az állami felelősség mutatkozott meg a közétkeztetés reformjában, azzal, hogy rendeleti szinten szabályozták a gyerekek elé kerülő ételekben a só és cukor mennyiségét.

A TÉT Platform kutatásai alapján megjelent, a magyar gyerekek és fiatalok életmódjáról készült „fehér könyvet” mérföldkőnek nevezve az államtitkár azt mondta, ez egy olyan anyag, amely szakmai viták és szakmai műhelymunkák nyomán született és iránymutató lehet a következő évekre.

Horváth Ildikó beszélt a nemrég kiírt Három generációval az egészségért pályázatról, amely háziorvosoknak, praxisközösségeknek szól , hogy a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések rizikófaktorainak, valamint a gyermekek egészségi állapotát befolyásoló tényezőknek a felmérésével hathatós prevenció indulhasson. Hozzátette, a most megjelent táplálkozástudományi kiadvány kiválóan hasznosítható a meghirdetett programban.

A 2006-ban alakult Táplálkozás, Életmód és Testmozgás (TÉT) Platform Egyesület legfontosabb célkitűzéseként jelölte meg a túlsúly és az elhízás elleni küzdelmet és a szakmailag hiteles, pontos információk terjesztését.

Borítókép: illusztráció

Fotó: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!