Invázió

2019.03.11. 10:17

Elárasztanak minket a poloskák, és alig tudunk védekezni

Poloskából még sosem volt ennyi: az enyhülő telek kedvező körülményeket biztosítanak a faj elszaporodásához.

Forrás: AFP

Fotó: Biosphoto / Monique Morin

Az éghajlatváltozás jelentősen megnövelte az új növény- és rovarfajok elterjedését, köztük a poloskapopulációt is hazánkban. Ahogy a „hagyományos” katicabogarak helyébe lépett a harlekinkatica, úgy egyre több újfajta, hazánkban korábban csak elvétve látható ízeltlábú szaporodik egyre nagyobb és nagyobb mértékben. Így van ez a poloskákkal is, amelyek lassan már minden zugba beeszik magukat. A pár hónapig zárva tartott spájzablakot tavasszal kinyitva csak úgy potyognak be a lakásba a hűvös miatt fáradtan lépkedő büdös kis rovarok – mutat rá a jelenségre a csalad.hu cikke.

A portálnak Kiss Balázs, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének tudományos főmunkatársa azt mondta, az önmagában nem új jelenség, hogy sok a poloska, de hogy ennyire sok, azt korábban eddig még nem tapasztaltuk. Az ok itt is az időjárási viszonyok megváltozása, illetve az, hogy új fajok jelentek meg nálunk – többek között a kereskedelem által.

Számos olyan poloskafaj került Magyarországra, amely az egyre enyhülő telek miatt egy-két idényt átvészel, nem fagy meg, az egyedek megtalálják a megfelelő élőhelyet és megtelepednek.

Fotó: Shutterstock

Vanank növényevő (a frissen beköltözött címeres poloskák például azok) poloskák, és olyanok is, amelyek ragadozók, és jobb híján elfogyasztják a másik szembejövő poloskát is. Nem mindegyik olyan invazív azonban, mint az újak, ezért nem látjuk a hatalmas sokféleséget a mindennapokban.

A poloskákról tudni kell még, hogy példányonként 100-nál több utódja lehet,

sőt, van olyan faj is, amelyiknek egy nyáron két generációja is felnő, így egyetlen tavasszal még élő állat 200 utódot hoz létre az év második felére! Nincsen olyan mennyiségű természetes ellensége, amelyik jelentősen ritkítaná az állományt, így a nagy számok törvénye alapján sok marad életben, és kerül a kerti bútortól a konyhaasztalon át a nyárestén kitöltött pohár borba.

Aki abban bízik, hogy valamilyen befőttes üveges trükkel, vagy egy “rossz szagú” növény ültetésével poloskamentes övezetté tudja tenni közvetlen környezetét, annak csalódnia kell. Van természetesen kifejezetten poloskák ritkítására kifejlesztett rovarirtószer, de azt odahaza, pláne a lakáson belül nagyon nem tanácsos használni.

Kiss Balázs azt mondta, az egyetlen megoldás, hogy a résekben, repedésekben, ablakok körül összegyűlt rovarokat összegyűjtve kitesszük a hidegbe.

Már akkor, ha odakint fagy, így van esély arra, hogy elpusztulnak. Vagy a drasztikusabb beavatkozás, hogy maga a gyűjtő üti agyon a kis állatokat. Aki viszont nem akar eddig eljutni, az kisebb-nagyobb hatékonysággal meg is előzheti a bajt, vagyis azt, hogy minden tavaszi ablak- és ajtónyitásra egy marék poloska pottyanjon a lakásába. A rejtett kis zugokat érdemes rendszeresen áttisztítani, kisöpörni, megmozdítani. A már említett spájzablakot mondjuk naponta kinyitni, így már nem lesz olyan ideális rejtek a téli telelőhelyet kereső rovarnak. A ritkán használt redőnyöket is érdemes átmozgatni rendszeresen, a falnak támasztott nyári bútorokkal is hasonlóképpen lehet eljárni – tanácsolja a szakértő.

Rossz hír, hogy ingatlanja válogatja, hogy melyikbe mennyi poloska igyekszik beköltözni. Vannak olyan speciális jellemzők, amelyek egyik lakást vonzóbbá, míg a másikat tulajdonképpen taszítóvá teszik ezen apró rovarok számára. Hogy pontosan mi van hatással a vonzalomra, azt mélyreható vizsgálatokkal még nem próbálták kideríteni, de lehet akár az ingatlan fekvése, tájolása, vagy annak kontúrja is. A kutatások szerint ugyanis a poloskák kontúrokat látnak és felismernek, így egy csinos vonalú épület lehet, hogy jobban felkelti az érdeklődésüket, mint egy – számukra – kevésbé kedves formájú házrész.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!