tippek

2019.12.26. 06:59

Ez a tökéletes párolt vörös káposzta titka

Az egész évben kedvelt köret nem hiányozhat az ünnepi menükből.

Forrás: Shutterstock

A mindmegette.hu összegyűjtötte, mire kell odafigyelni, ha isteni vörös káposztával szeretnénk meglepni a szeretteinket.

Előkészítés, feldarabolás

A külső 2-3 levél általában szennyezett vagy sérült. Ezeket egyenként hajtsa vissza, majd törje le, közvetlenül a torzsánál.

A megtisztított káposzta félbevágásához keressen egy akkora kést, amelyiknek a pengéje az egész fejet átéri. A fél káposztákat a vágott felükkel lefelé helyezze a deszkára, hogy ne billegjenek, majd ezeket is szelje ketté. Így már hozzáfér a torzsához, amelyet egy közvetlenül mellette vezetett kisebb késsel tud ék alakban kimetszeni.

A negyedeket gyalulja le vagy metélje csíkokra!
Fotó: Shutterstock

Jó tanács

Dolgozzon eldobható vagy gumikesztyűben, hogy a daraboláskor kicsorduló káposztalé ne fogja össze a kezét!

Fűszerek és adalékok

Végső soron ízlés dolga, hogy a zsiradékon, a hagymán és a káposztán kívül mi kerül még a lábosba, de van 10 fűszer, illetve adalék, amelyekkel nem foghat mellé.

  • Só – kihagyhatatlan.
  • Bors – téli ételekbe kötelező.
  • Cukor – kihozza a többi fűszer ízét.
  • Szegfűszeg – a klasszikus vöröskáposzta-íz egyik fő meghatározója.
  • Babérlevél – szárított formában kevésbé kesernyés.
  • Borókabogyó – kiemeli a káposzta természetes ízét.
  • Szegfűbors – egyesíti a bors, a fahéj, a szerecsendió és a szegfűszeg aromáját.
  • Ecet – legjobb a vörösborecet, amely színfokozóként is működik.
  • Alma – savanykás fajtákat válassz.
  • Fahéj – illata és íze nemcsak a káposztával, hanem a karácsonyi hangulattal is harmonizál.
  • Az említett fűszereket mértékkel használja, mert mindegyik erőteljesen aromás. Ha a receptben nem szerepelnek pontos mennyiségek, akkor egy fej káposztához 2-2 szem szegfűszeggel, borókabogyóval és szegfűborssal, 2 db babérlevéllel, valamint 2 db almával számoljon.

    A sót, borsot, cukrot és ecetet ízlés szerint adagolhatja.

    A párolódó káposztát gyakran kóstolgassa, hogy korrigálni tudjon, ha esetleg megborult a savanyú és az édes ízek optimális egyensúlya.

    A szegfűszeget, borókabogyót, szegfűborsot roppantsa meg, hogy főzés közben könnyebben kibontakozhasson az aromájuk.

    Figyeljen a fűszerezésre!
    Fotó: Shutterstock

    Fahéjból rudat használjon őrlemény helyett. Egy darab általában elegendő egy fej káposztához.

    Ilyen egyszerű elkészíteni

    A torzsa eltávolítása után metéljen csíkokra vagy gyaluljon le 1 fej vörös káposztát és kockázzon apróra 2 fej megtisztított hagymát, valamint 2 db meghámozott almát. Olvasszon fel lábosban 3 ek sertészsírt, és pirítsa rajta aranysárgára a hagymát. Adja hozzá a káposztát, öntse fel egy kevés vízzel vagy vörösborral, és fedő alatt fonnyassza meg. Adja hozzá az almát, ízesítse fűszerekkel és ecettel, keverje össze, majd lefedve, közepes tűzön párolja puhára kb. 50 perc alatt. Közben többször forgassa át, és szükség esetén öntsön alá egy kevés vizet.

    Így turbózza fel a boltit!

    Nincs ideje a hosszas párolásra? Kölcsönözzön gyorsan házias ízt az üveges párolt káposztának!

    Kevés zsíron dinszteljen meg néhány hagymakockát, majd adja hozzá az üveg tartalmát és melegítse össze!

    Csodát művelhet a kész káposztával 1 db apróra kockázott alma, esetleg 1-2 ek almaszósz is.

    Némi cukor és/vagy só, valamint fűszerek hozzáadásával kerekebb lesz az íz.

     

    Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a heol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!